Tüntetnek Katalóniában a letartóztatott vezetők miatt

Több tízezren tiltakoztak Katalónia-szerte kedden amiatt, hogy a spanyol központi büntetőbíróság elrendelte két katalán szakadár vezető vizsgálati őrizetbe vételét, akiket zendüléssel gyanúsítanak – írja a BBC. A tiltakozó akciót a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) és az Ómnium Cultural nevű civil politikai szervezetek hirdették meg vezetőik fogvatartása miatt. Arra kérték a katalánokat, hogy délben fejezzék be a munkát, és tiltakozzanak munkahelyeik előtt.

A kezdeményezéshez a katalán kormány is csatlakozott, amelynek tagjai a barcelonai kormányépület előtt vonultak fel Ada Colau helyi polgármesterrel, és civilek támogató tömegével együtt. „A jogok és szabadság védelmében” – feliratú transzparenst tartottak a magasba, elénekelték a katalán himnuszt és azt skandálták: „függetlenség”, „szabadság”.

„A demokrácia szégyenének” nevezte a büntetőbíróság döntését Jordi Turull katalán kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján. Véleménye szerint ilyet még a Franco-diktatúra idején sem tett a bíróság. Mint mondta, a két civil szervezeti vezető ártatlan, a bíróság pedig inkompetens. A katalán kormány támogat minden megmozdulást, amely „a két Jordi” – ahogy a sajtó nevezi őket – melletti kiállás jegyében szerveződik – jelentette ki, felszólítva a tüntetések békés jellegének megtartására. A politikus kitért arra, hogy ők párbeszédet ajánlottak a spanyol kormánynak, amely azonban „nagyobb elnyomással” válaszol.

Hírdetés

A katalán kormány továbbra is fenntartja a párbeszédre vonatkozó ajánlatát, ezt az irányt követik majd abban a levélben is, amelyet csütörtökig fog a katalán elnök elküldeni a spanyol miniszterelnöknek – mondta a kormányszóvivő. Turull korábban egy rádióinterjúban politikai foglyoknak nevezte a civil szervezeti vezetőket, amelyre Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminiszter úgy reagált: Spanyolországban senki sem azért kerül börtönbe ahogy gondolkodik, hanem mert megsérti a törvényt.

A civil szervezetek kedd estére további tiltakozó akciókat hirdettek a vezetőik melletti kiállás jegyében. Jordi Sánchez, a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) elnöke, valamint Jordi Cuixart, az Ómnium Cultural nevű civil politikai szervezet vezetője, hétfőn tett vallomást a madridi bíróságon, ahonnan azonban már nem távozhattak szabadon. A bíró az elrejtőzés, a bizonyítékok eltüntetése, és a bűnismétlés veszélye miatt döntött fogvatartásuk mellett.

http://mno.hu/

A két férfit a katalán kormány gazdasági tanácsosának barcelonai hivatalánál történt, szeptember 20-tól másnap kora reggelig tartó tüntetés miatt gyanúsítják zendüléssel, mint a megmozdulás főszervezőit és koordinálóit. Az épületben házkutatást tartó spanyol csendőrök órákig nem tudták elhagyni az ingatlant a tiltakozó tömegtől, amely autóikat annyira megrongálta, hogy azokat el kellett szállítatni a helyszínről.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »