Újbeszél: lelőtt kilenc "migrációs hátterű embert" egy "rasszista beállítottságú" német férfi Hanauban

Újbeszél: lelőtt kilenc "migrációs hátterű embert" egy "rasszista beállítottságú" német férfi Hanauban

A német szövetségi állam legfőbb ügyésze ezekkel a szavakkal írta le a tegnapi mészárlást. Mint ismeretes, a Tobias R.-ként azonosított elkövető kilenc migrációs hátterű – bevándorló vagy bevándorló családban született – embert agyonlőtt, további hat személyt pedig megsebesített, végül meggyilkolta édesanyját és magával is végzett.

Peter Frank elmondta, hogy a feltételezett elkövető Tobias R., egy 43 éves hanaui férfi, aki szerda este a Hessen tartományi város két pontján lövöldözött. A helyszínek között az autójával közlekedett. Annak köszönhetően jutottak a nyomára, hogy szemtanúk le tudták olvasni az autó rendszámát. A lakását ellenőrző rendőrök holtan találták, és holtan találták 72 éves édesanyját is. Édesapja sértetlenül túlélte a történteket.

A feltételezett elkövető a honlapján közzétett egy „kiáltványféleséget” és videófelvételeket, amelyekben „zavaros gondolatokat” és „kusza összeesküvés-elméleteket” fejtett ki. Az anyagok arra utalnak, hogy „mélységesen rasszista” beállítottságú volt, és ez motiválta bűncselekményeit – mondta a szövetségi legfőbb ügyész.

A nyomozás következő lépéseiben feltárják a feltételezett elkövető kapcsolatrendszerét, igyekeznek megállapítani, hogy voltak-e Németországban vagy külföldön támogatói, és tudott-e bárki gyilkos szándékáról.

Tobias R. szerdán 22 órakor Hanau belvárosában belépett egy vizipipabárba és tüzet nyitott, megölt négy embert, majd távozott. Autójával a Kesselstadt nevű városrészbe hajtott, megtámadt egy vegyesboltot és tüzet nyitott egy autóra is. Ezen a helyszínen öt embert gyilkolt meg. A szövetségi főügyész közlése szerint a halálos áldozatok kivétel nélkül migrációs hátterűek, 21 és 44 év közöttiek, német és külföldi állampolgárok is vannak közöttük.

A sebesültek állampolgárságáról és származásáról nincsenek hivatalos adatok. Peter Frank csak annyit mondott, hogy egyikük súlyos állapotban van. Sajtóértesülések szerint a sebesültek egy kivételével migrációs hátterűek.

Hírdetés

A feltételezett elkövető a vérengzés után hazatért, megölte édesanyját, majd magával is végzett. Holtteste mellett egy lőfegyvert találtak, amelyet amatőr sportlövőként legálisan tartott. A szövetségi főügyészség még éjjel magához vonta a nyomozás irányítását, idegenellenes, szélsőjobboldali terrorcselekmény gyanúja miatt. A hatóság adatai szerint a feltételezett elkövetőnek nem voltak politikai természetű rendőrségi ügyei, nem folytattak ellene eljárást és nem tartották számon szélsőségesként.

A Bild című lap értesülése szerint azonban ismerhették, méghozzá onnan, hogy tavaly novemberben egy beadványt intézett Peter Frankhoz. A feljelentésként meghatározott iratban kifejtette, hogy szerinte Németországot titkosszolgálatok irányítják. Sürgette, hogy a szövetségi legfőbb ügyészség lépjen kapcsolatba vele. A történteket a hesseni helyi és a német országos politika valamennyi számottevő szereplője elítélte. Csütörtök délután felkereste Hanaut Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter, aki Volker Bouffier tartományi miniszterelnök társaságában tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy aggodalomra okot adó folyamatokat tapasztalni a szélsőjobboldali színtéren, ezért még csütörtökön tanácskozást kezdenek a tartományi belügyminiszterekkel arról, hogy milyen intézkedésekkel lehet tovább erősíteni a közbiztonságot.

Angela Merkel kancellár berlini hivatalában tett nyilatkozatában kinyilvánította részvétét a halálos áldozatok hozzátartozóinak, és kifejezte reményét, hogy a sebesültek testileg és lelkileg is mihamarabb felépülnek. Mint mondta, a feltételezett elkövetővel szemben a szövetségi kormány és az állam valamennyi intézménye kiáll minden egyes ember méltóságáért, és nem tesz különbséget a polgárok között vallás vagy származás alapján. „Teljes erővel és elszántsággal szembeszállunk mindazokkal, akik megpróbálnak megosztottságot előidézni Németországban” – húzta alá Angela Merkel.

Wolfgang Schäuble, a szövetségi parlament (Bundestag) elnöke szerint „nem légüres térben történnek” az olyan cselekmények, mint a hanaui vérengzés, hanem egy „mérgezett társadalmi légkörben, amelyben a leggyalázatosabb módon gerjesztik az idegenellenességet és terjesztik a legképtelenebb összeesküvés-elméleteket” azzal a céllal, hogy a többség fenyegetésként érzékelje a kisebbségeket, és „a diszkrimináció átcsapjon fékezetlen gyűlöletbe”. Ennek a folyamatnak a feltartóztatása mindenki közös felelőssége, különösen a választott tisztségek betöltőié – húzta alá a Bundestag elnöke.

A német politikában csak a vérengzés elítélése történt egységes, pártpolitikai oldalakat átívelő módon, és az eset értelmezésében, magyarázatában mutatkoznak különbségek.

A fő törésvonal az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki párt és a Bundestag többi pártja között húzódik: míg a többség szélsőjobboldali, idegenellenes, rasszista indíttatású cselekményként, illetve szélsőjobboldali terrortámadásként értékeli a bűncselekményeket, az AfD kizárólag az elkövető szellemi állapotát tekinti kiváltó oknak.  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »