Vagy meghalunk, vagy fizetünk? Erről gondolkodott a háziorvos

Az ATV Heti Napló című műsora készített egy riportot a magyar egészségügyről, kiemelve a várólisták szerepét.

Heczey István, 20 éve praktizáló háziorvos így nyilatkozott:

„Úgy tűnik, minden eszközzel megpróbálja pártunk és kormányunk a magánegészségügy irányába terelni a beteget. A látszat egyre inkább ez, mert a betegnek nincs türelme, és ha kellő anyagiakkal rendelkezik – pláne, ha a család összedobja az adott vizsgálatot –, inkább kifizeti, minthogy vár három hónapot.”

Sikeres, büszke, …hogy is van tovább?

Hírdetés

A műsorban egyébként elhangzott az is, hogy felmérések szerint évente egy kisvárosnyi ember halála lehetne elkerülhető egy hatékonyabb egészségüggyel. Jelenleg csaknem 30 ezer beteg vár valamilyen műtéti beavatkozásra, és miközben a folyamatos kórházi finanszírozás még mindig akadozik, addig a társadalom 7 százaléka nem jut megfelelő ellátáshoz, a lakosság több mint fele vesz igénybe valamilyen magán orvosi szolgáltatást, és a magyar emberek 65 százaléka retteg attól, hogy mi lesz vele, ha állami kórházba kényszerül.

Emlékezetes, nem olyan rég jelentette be a Semmelweis Egyetem, hogy ők is magánklinikát nyitnak majd, így szép lassan kialakul egy szabályozatlan második egészségügy.

Lukács László György, a Jobbik egészségügyi politikusa a hírrel kapcsolatban így fogalmazott az Alfahírnek:

„Nem abban hiszünk, hogy a jobb ellátás érdekében a betegeknek a magánellátások felé kell menniük, hanem olyan állapotot akarunk teremteni, ahol az állami ellátásban mindenki a legjobb szolgáltatáshoz fér hozzá”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »