Azon a napon, amikor Gyurcsány Ferenc szotyorista lett, minden megváltozott. Persze nem minden egyszerre, mert hiszen a baloldali pártelnökök közül ő vetette fel először, hogy talán választási szövetségbe kéne lépni a Jobbikkal is, és ez már sokkal előbb, még ante Szotyori történt. Most viszont, hogy látta ennek a Szotyorinak, ennek a valóságos kisprófétának a székelyes-üveggyöngyös téziseit, melyeket bármelyik fideszes pártház falára fel lehetne szegezni, korszakos ötlet fogalmazódott meg a fejében: a határontúlitlanítás, ahogyan ő nevezte el, szinte rögtön. Ezzel az egyszerű és széles körben nagy népszerűségnek örvendő ötlettel végre elindulhatna valami. Egy határon belüli összefogás! Egy anti-nemzetegyesítés! Egy nemzetszűkítés!
Az első és legfontosabb feladat, megvonni a határon túli magyarok szavazati jogát. Nem itt élnek, ne ide szavazzanak. Ez tiszta sor. Ugyanakkor az intézkedést ki kell terjeszteni azokra a határon túli magyarokra, akik a megélhetés miatt itt, Kismagyarországon dolgoznak. S mindezt úgy kell megszövegezni, hogy ugyanakkor ne vonatkozzon a tiltás azokra a magyarokra, akik viszont a megélhetés miatt a határainkon túl vállaltak munkát. Mert hiszen őket egytől egyig Orbán üldözte el, nekik tehát jár a szavazati jog. Ha vissza akarnak jönni egyszer, ha nem. Ha ide adóznak, ha nem. Feltéve persze, amennyiben baloldali érzelműek. Mert a kinti jobboldaliak nem mások, mint határon túli kollaboránsok. A szavazati jogot ők sem érdemlik meg.
A határontúlitlanítás második fázisa a felmenők vizsgálata. Nyolcadíziglen meg kell vizsgálni mindenkinél, vajon ereiben nem csörgedezik-e székely, sváb, tót, ukrán, kárpátaljai, felvidéki, délvidéki, sokac, bunyevác, román, bolgár, cigány, zsidó, szerb, horvát, vagy másmilyen ártalmas vér. Hiszen akkor ezektől is meg kell vonni a szavazati jogot. Nem várható el ugyanis, hogy az ilyen uszítók – származásukat felkutatván – szószólói legyenek az elszakított terülteken élők jogainak. Indokolt esetben persze megengedett a kimagyarítás, mint Klárika esetében is. Náluk formális tiltás alkalmazható, mondjuk, két ciklusonként voksolhassanak, és csak arra, akit a színmagyar házastársuk nekik kijelöl. Persze nem szabad, hogy ez az intézkedés a lakosság körében félelmet szülve kontraproduktívvá váljon. Ezért valamennyi engedmény is szükségeltetik. Példának okáért, az iskolákban tanulhassanak ugyan idegen vérűek, de maximum két százalékos arányban a tanulói létszámhoz képest. S a munkahelyeken is legyen ez az arány. A közhivatalokban is minden további nélkül vállalhassanak munkát, s a politikában is jussanak szerephez, nyilván mindenhol az áldásos és optimális két, azaz kettő százalékig.
Ha már a vérségi kötelékről van szó… bizony, ahogyan a visszaeső tolvaj alkoholista édesapjánál, az idősebb Gyurcsánynál is a vér időnként vízzé vált. A víz pedig átlátszó, mint az Átlátszó, simulékony, akár a 444 és neutrálisan alakítható, akár egy Soros pénzelte NGO, amelyik mindig arra a térfélre áll, ahová rakják. Szóval ezt a vért… ezt még meg kell oldani. Nevezetesen arról a 661 000 magyar katonáról van szó, akik az utolsó egységnél, az I. világháborúban ontották vérüket a hazáért. Nem az elcsatolt megyéjükért, nem falujukért, városukért, hanem az egész magyarságért. Ezt majd valahogy úgy kell kommunikálni, hogy a 661 000 hősi halottnak a többsége kismagyar volt, s mondjuk huszonöt-harminc jött közülük Erdélyből, tíz volt felvidéki, Kárpátaljáról öten estek el, s egyetlenegy délvidéki volt köztük, az meg saját magát lőtte lábon, aztán így vérzett el. A 743 000 sebesültet is ilyen arányban kell kvótázni, nemkülönben a 734 000 hadifoglyot. A többi olyan háborút, melyben szintén érintőleges részük volt ezeknek a határon túliaknak, egyszerűen meg sem kell említeni. Bőven elég az utolsó nagy, egységes világégés.
Fontos, hogy a határontúlitlanítás numerus clausus-át soha, egyetlen ellenző se tudja észérvekkel visszaforgatni! Tehát mindent, aminek máshoz van köze, mint Kismagyarország, el kell bontani, be kell szüntetni, le kell rombolni. Nem lesz egyszerű, de nem lehetetlen. Sajnos a kilencvennyolc évnél régebbi acélszerkezetek javát le kell bontani. Ezek nyolcvanhét százaléka ugyanis a határon túlról érkezett. Így némileg változni fog a Hősök tere (amúgy is, tényleg Kós Károly?), az Andrássy út és környéke, a körúti bérpaloták, illetve a budai panoráma, valamint a Kossuth tér környékének arculata. Az persze amúgy is változna, hiszen a tetőszerkezetekben található tölgy és fenyőgerendáknak közel nyolcvanöt százaléka szintén máshonnan, idegenből jött, például Felvidékről, Kárpátaljáról vagy Erdélyből. A Parlament közadakozásból épült falaiból is ki kell venni minden olyan téglát, amelyet ezek a magyarul beszélő idegenek adtak bele. A propaganda is meglehetősen fontos. Semmi szükség arra, hogy az egyszerű választópolgár olyasfajta populizmusokkal éljen, mint azok emlegetése, akik nem Kismagyarország területén születtek, s mégis korszakosat alkottak a nemzet egészére nézve. Be kell tehát tiltani a Rákóczikról, Bethlenekről, Zrínyikről, Hunyadiakról szóló legendáriumok terjesztését. Az Aradi Vértanúkat is meg kell rostálni. Gátat kell szabni a Bolyaiak tiszteletének, száműzni kell a kánonból Balassit, Adyt, Kányádit, Benedek Eleket, és az egyébiránt önszáműző Wass Albertet. Reviczky, Csontváry, Munkácsy és Barabás képeit egyszerűen le kell meszelni, vagy kocsiponyvának eladni.
Lesz még itt sok tennivaló. S a választásokig bőven jut idő ezek kibontására is. Majd segít benne a kvízprofesszor, és néhány csillogó szemű, fiatal világproletár. Jó lesz ez a kis numerus clausus! Hiszen, ha nem náci, hanem liberális fegyverként használjuk, akár még az egész művelt Nyugat tiszteletét is kivívhatjuk vele!
Varga-Bíró Tamás
The post Varga-Bíró Tamás: Gyurcsány Ferenc numerus claususa appeared first on PolgárPortál.
Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »
