Veszélyes a betörőkre a kerti tó, ezért be kell temetni, nehogy a bűnözők jogai sérüljenek

A 62 éves brit férfit a lakásszövetkezet szólította fel, hogy számolja fel a kis tavat. A szövetkezet szerint a kerítés másik oldaláról nem látszik a tó, így ha valaki átugrik a kerítésen, kapásból a tóban köt ki. A kis kerti tó már 15 éves, nyolcvan hal él benne.

Magyar Menedék - Badiny

Hírdetés

A férfi felszólítást kapott: ha három héten belül nem számolja fel a tavat, kilakoltatják. Hogy miért kell felszámolni a tavat, arra azt a magyarázatot kapta, hogy ha valaki betörne a hátsó kertbe, akkor beleeshet a tóba, mert egy kétméteres kerítés övezi, amitől a tó nem látszik kívülről.

Kevin halai jelenleg ideiglenesen egy második, kis fedett tóban úszkálnak, amíg ő átépíti biztonságosra a nagyobbat. Csakhogy újabb felszólítást kapott, hogy a második tavat is be kell temetnie, mivel az meg az ott élőket veszélyezteti.

A lakásszövetkezet szóvivője azt mondja, nem akarják senki hobbiját tönkretenni, ám mint a terület kezelőinek, az ő engedélyük kell ahhoz, hogy bárki bármit is építsen oda. Mivel jelentős méretű a tó, a biztosító érveit is figyelembe kell venniük. A lakásszövetkezet egyébként nem kommentálta Kevin állítását, miszerint a tó kockázatot jelentene a betörőkre nézve – írja a metro.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »