Vidéken újrakezdők – a diktatórikus csoport?

A FaceBook “Vidéken újrakezdők” csoportjának nagyon örültem. 20 ezer ember egy csoportban, akik azonoson gondolkodnak. Nagyszerű! Én is beléptem.
Március 7-én lesz egy találkozó, ahol Anasztázia elképzelései szerint egy családi birtok kialakítása történik meg Etyeken, amelyre szeretettel várják az érdeklődőket.

Gondoltam, ezt a hírt megosztom a csoportban. Az egyik admin azonban arra hivatkozva, hogy Anasztázia egy szekta, vallási tömörülés, és a többi, törölte a posztot. Sőt, először engem csak törölt, majd ki is tiltott a csoportból (https://www.facebook.com/groups/169229386510349/) – természetesen az összes bejegyzésemmel együtt. Emellett persze ócsárló bejegyzést tett közzé Anasztáziáról, így nyilván azokról is, akik az ő szellemiségében tevékenykednek. Íme, az említett admin személyes oldala: https://www.facebook.com/hedy.csakvari

Hírdetés

Udvarias levelet írtam neki, amelyben az alábbiakat fogalmaztam meg: “Kedves Hédy, szomorúan tapasztalom, hogy admin jogodból adódó hatalmadat arra használod, hogy a veled nem azonosan gondolkodókat kidobod a csoportból érvek nélkül.
Szerintem ez nem igazán szolgálja a közös gondolkodás és a csoport érdekeit sem.
Az, amit Anasztáziáról posztoltál, sajátos gondolat tőled, de torzított mása a valóságnak.
Ha megnéznéd az előadásomat, vagy netán olvasnál valamit a sorozatból, lehet, hogy a te véleményed is változna.A nyelvünk alá tett magok nem valami babona származékai – az emberi nyál ugyanis tartalmazza a szervezetünk összes tulajdonságát, és a mag, illetve növény ebből képes megállapítani, hogy mire van szükségünk. Ebben semmi hókuszpókusz nincs.
Megtisztelnél, ha engednéd, hogy a támadásaidra korrekt módon válaszolni is lehessen, ne pusztán erőből utasítsd el azt, aki nem abban hisz, amiben te.
Szeretettel: Gábor”

Erre érkezett a válasz, hogy le is tiltott, tehát már a csoport tartalmát sem láthatom.
Tudom, hogy felesleges harcolni a sötétséggel, én tiszteletben is tartom az ő hitét – vagy hitetlenségét – de egy látszólag demokratikusan működő csoportban talán mindenkinek lehet személyes véleménye és tapasztalata dolgokról. Úgy érzem, a Kaliforniában élő hölgy súlyosan korlátozza ezt a szabadságot.
Ebben a történetben nem én számítok, tiltottak már ki más csoportokból is azért, mert nem voltam hajlandó fejet hajtani, és a saját véleményemet képviseltem.
De aki egy kicsit is szimpatizál Anasztázia gondolatiságával, vagy érzi ezen a történeten, hogy sántít, kérem, lépjen fel az igazságtalanság ellen, és főleg, ha tag, sorolja fel az észérveket is.

Szeretettel és köszönettel: Gábor


Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »