Visszalépők, bunyózó magyarok – zárónapi úszó-Eb-délelőtt

Visszalépők, bunyózó magyarok – zárónapi úszó-Eb-délelőtt

Hét arany, három ezüst, egy bronz – ez volt a zárónap előtt a magyar úszóválogatott éremtermése a dániai rövid pályás úszó-Eb-n, mintha kicsit messze lettünk volna a szakvezetés elvárásától, a Sós Csaba szövetségi kapitány által kitűzött 8 aranytól és 12 egyéb színű éremtől, ám a zárónap délutánja ígért még fényes medálokat.

Ehhez kellett egy parádés délelőtt még – az egyéni számokban részt vevő nem kevesebb, mint 14 magyartól –, menjünk is sorban az eseményeken, szokás szerint!

Visszalépők sora

Már az első számban fogyatkozunk, Verrasztó Evelyn ugyanis kihagyta az 50 méteres gyorsúszást, maradt tehát Bordás Bea és Gyurinovics Fanni. Előbbi 29., utóbbi 36. helyen zárt.

Bordás Bea (MÚSZ-Facebook): – Azért ez a nyolcadik úszásom volt az Európa-bajnokságon, és ezt már éreztem. 25 másodperc fölött akartam úszni kicsivel, hogy szépen fejezzem be a versenyt, de így is elégedett vagyok. És még hátravan egy vegyesváltó – bontott ki egy titokborítékot még Bordás a program végével kapcsolatban.

Gyurinovics Fanni (MÚSZ-Facebook): – A váltóban megúsztam a legjobbamat, 25,3-at, így ez most a második legjobb időm – mi pedig gratulálunk hozzá!

http://mno.hu/

Hírdetés

50 férfi háton Dudás Dániel, Földházi Dávid és Szentes Bence adott le nevezést, de Dudás már nem állt rajthoz, Földházi 19., Szentes pedig 24. helyen zárt. Földházi a medencéből kimászva azt mondta, már a váltóra készült, amúgy pedig mindkét füle be van gyulladva. Szentes első felnőtt világversenyén egy tizeddel maradt el egyéni legjobbjától, ő éjjel lázas volt, nem tudott aludni…

200 mellen nagyon bíztunk Sebestyén Dalmában. Döntőbe kerülhetett volna a reményei alapján, azonban a 13. ideje után nagyon-nagyon el volt kenődve.

– Ebben nem maradt egy centi sem. Titkon reménykedtem… – küszködött könnyeivel.

Magyar virtus

A délelőtt legmagyarabb számában – ellőjük a poént – az időeredmények alapján négy magyar is beverekedte volna magát a döntőbe, ugyanis Cseh László, Kenderesi Tamás, Biczó Bence és Tekauer Márk is a legjobb nyolc időeredmény egyikének birtokosa volt, ám csak az első kettő úszhat a döntőben, Cseh és Kenderesi azok.

Cseh László az M4-nek azt mondta: – Maga az úszás lassú volt, ezért a falra rámenetel is, ezért voltak rosszak a fordulóim. Bátor kezdés kell, közel kell kerülnöm az egyéni legjobbamhoz – írt magának receptet. Egyéni csúcsa másodpercekkel jobb ma délelőtti idejénél, ezért azzal nyerhet. Ha érmes lenne, akkor elmondhatná: az elmúlt 15 évben minden világversenyéről éremmel tért haza. Most még nincs neki. Kenderesi Tamás is értékelt a tévé kamerája előtt: – Kicsit úgy éreztem, mintha agarak lennénk és a nyúl után futnánk. Biczó Bencétől a végén kicsit megijedtem – mondta. A tények kedvéért: a szám junior világcsúcstartója, Milák Kristóf és Verrasztó Dávid is indulhatott volna a számban, de ők itthon pihennek.

Kapás és a sötét lovak

400 női gyorson Kapás Boglárka este érmes lehet – ebben a számban Hosszú Katinka a visszalépő –, 3. idővel döntős. Tartalékolt, de orosz vetélytársaitól tart, mert nincsenek időeredményeik. A német Köhlert 800-ról már ismerjük, egyik Eb-címétől ő fosztotta meg. Nagy Réka (14 éves, nem győzzük ismételni) egyéni csúcsot úszott, 23. lett.

A kizárások ellenére nem jutott döntőbe férfi 4×50-es vegyesváltónk, a hölgyek viszont biztosították magukat a délután programban, 8. idővel.

Azt a poént, hogy mi várható este, nem lőjük el, ami biztos: nem maradunk érmek nélkül, üldözzük tovább Oroszországot az éremtábla élén.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »