Völner Pál: A Nyugat át akarja tolni a migránsokat Közép-Európába

Jean-Claude Juncker a bevándorláspárti Brüsszel hangja. Megszokhattuk már, hogy a bizottság újra és újra megtámadja Magyarországot amiatt, hogy nem bevándorláspárti. Ők azt szeretnék elérni, hogy elbontsuk a kerítést, beengedjük a migránsokat – nyilatkozta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára.

 

Múlt héten kihirdette ítéletét az Európai Bíróság abban a perben, amelyben Magyarország és Szlovákia megtámadta a migránsok kötelező betelepítéséről szóló uniós döntést. A luxembourgi bírák nem fogadták el a magyar érveket. Hol tartunk most kvótaügyben, mi jön ezután?

 

A jogi helyzet tulajdonképpen világos. A luxembourgi bíróság azt mondta ki, hogy az uniós határozat érvényes, vagyis a migránsok ideiglenes szétosztását meghatározó kvótákról 2015 szep­temberében megfelelő keretek között rendelkeztek. Megjegyzem, az átmeneti intézkedés két évre szól, vagyis a határozat csupán e hónap végéig él. Ugyanakkor az Európai Bizottság migrációs biztosa már a kvótaítélet napján bejelentette, hogy még az idén javaslatot tesznek az automatikus, állandó mechanizmus kialakítására, ami azt jelenti, hogy a migránsok betelepítése folyamatos lenne. A kvótaper tehát csupán a kezdet volt, a nagy csaták csak most jönnek.

 

Az Európai Bíróság múlt heti döntése mire kötelezi hazánkat?

 

Mindenekelőtt rögzítenem kell, hogy az ítéletet tudomásul vesszük. Az ugyanakkor igen fontos részlet, hogy a luxembourgi fórum határozata nem ad okot arra, hogy Magyarország megváltoztassa a migránsok átvételét elutasító bevándorláspolitikáját. Az Európai Bíróság ítélete hazánkat nem kötelezi semmire, ez a verdikt csupán arról szól, hogy a testület szerint a kvótadöntés jogszerű volt. (…)

 

(…)

 

Milyen büntetések kerülhetnek szóba? A nyugati vezetők fenyegetőzéseiben az uniós támogatások elvonásától a szavazati jog korlátozásáig sok minden szerepelt már.

 

(…) Általánosságban, egy ilyen jellegű ügyben valamiféle bírság talán elképzelhető, a szavazati jog korlátozása azonban teljesen szokatlan, sőt döbbenetes lenne. De nem zárhatjuk ki azt sem, hogy érvein­ket ezúttal elfogadják az uniós bírák, számos szempontot fel tudunk ugyanis sorakoztatni saját álláspontunk mellett. Azt egészen biztosan szóba hozzuk majd, hogy a kvóták nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, olyannyira, hogy még a bevándorláspárti nyugati tagállamok sem vettek át annyi migránst, mint amennyit számukra meghatároztak. Egyébként pedig alappal merülhet fel a kérdés: hogyan lehetne megbírságolni az egyik tagállamot olyan feladat elmulasztása miatt, amit tulajdonképpen semelyik más uniós ország sem végzett el? Különösen egy olyan közösségben, amelyik az egyenlőségre épül.

 

(…)

 

Mennyiben befolyásolhatja a dolgok alakulását, hogy a következő időszakban több uniós tagállamban is választásokat tartanak?

 

Az utóbbi évek tapasztalataiból annyi okvetlen leszűrhető, hogy a német belpolitikai történéseket mindenképpen érdemes figyelemmel kísérni, azok ugyanis nagymértékben alakítják az EU történéseit. A nyugati államok, ahol a migránsokat tömegesen és ellenőrizetlenül beengedték, már szabadulnának tőlük, ezért támogatják a kötelező kvótát, egyszerűen át akarják tolni Közép-Európába a migránsokat. A ­V4-ek azonban ezt elutasítják.

 

Jövőre Magyarországon is parlamenti voksolás lesz. Ennek lehet szerepe a kvótaügyben?

 

A 2018-as választás tétje az, hogy Orbán Viktor nemzeti kormánya marad-e a helyén, vagy jön egy bevándorláspárti kormány, amely kész lebontani a kerítést és végrehajtani a kvótát. Brüsszel és a Soros-hálózatok mindent be fognak vetni, hogy egy bevándorláspárti kormányt ültessenek Magyarország élére. (…)

 

Szerdán Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy az uniós tagállamok mindenkor kötelesek végrehajtani az Európai Bíróság jogerős ítéleteit. Az Európai Bizottság elnöke sok más mellett azt is hozzátette: az EU nem állam, de legyen benne jogállam.

 

Abban egyetértek a bizottság elnökével, hogy Európa nem állam. Ebből viszont az következik, hogy minden tagállam véleményét figyelembe kellene vennie Brüsszelnek, nem szabadna kettős mércét alkalmaznia. Mindenesetre e nyilatkozat alapján az is egyértelmű, hogy Jean-Claude Juncker a bevándorláspárti Brüsszel hangja. Megszokhattuk már, hogy a bizottság újra és újra megtámadja Magyarországot amiatt, hogy nem bevándorláspárti. Ők azt szeretnék elérni, hogy elbontsuk a kerítést, beengedjük a migránsokat és végrehajtsuk a kvótahatározatot, de a mi a tervük útjában állunk. A követező hetekben-hónapokban emiatt egyre erősödő nyomásgyakorlásra kell felkészülnünk.

 

Magyar Idők, Völner Pál: A Nyugat át akarja tolni a migránsokat Közép-Európába


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »