"Zsidó vagyok és homoszexuális" – a Brit Nemzeti Pártnak is megvan immár a maga Szegedi Csanádja

"Zsidó vagyok és homoszexuális" – a Brit Nemzeti Pártnak is megvan immár a maga Szegedi Csanádja

Újabb „megtérésre” került sor a radikálisnak, mások által „neonácinak” nevezett európai mozgalmakon belül. A Brit Nemzeti Párt egyik alapítója, vezetője, s negyven esztendőn keresztül tagja, Kevin Wilshaw a Channel 4 angol tévécsatornának adott interjúban (lásd alább) beismerte, hogy homoszexuális, és az édesanyja egyik szülője még ráadásul zsidó is. Wilshaw a vallomásszerű interjúban mélyen megbánta eddigi tevékenységét, s kifejezte azon reményét, hogy miután hátat fordított a Brit Nemzeti Pártnak, a családjával is rendezheti az eddig nem éppen rózsás viszonyát – írja az izraeli Jediot Áháronot című lap.


Kevin Wilshaw német páncélsisakkal

Hírdetés

Kevin Wilshaw, a Brit Nemzeti Párt egyik vezetője tévéinterjúban bejelentette, hogy zsidó és homoszexuális, ezért alkalmatlan a mozgalom további vezetésére. A Channel 4 (4-es Csatorna) riporterének azt is föltárta, hogy az édesanyja egyik szülője zsidó, s hogy eredetileg Benjaminnak hívták. Azt nem árulta el, hogy az anyja melyik szülője a zsidó, pedig a zsidó fajvédelmi törvények értelmében ennek a későbbiekben – egy esetleges Izraelbe vándorlás esetén – ez még lényeges lehet.

A Brit Nemzeti Párt lemondott vezetője arról is panaszkodott: elvbarátai a mozgalomban már korábban gyanították róla, hogy buzeráns, s ezért több ízben kigúnyolták. Azt is mondták neki, hogy a homoszexualitás ma már ugyan elfogadott a társadalomban, ám nem a mi köreinkben. Ezután a szekrényből előbújt köcsög a következő vallomást tette: „Nagyon önző vagyok, de el kell mondanom, hogy sokszor láttam, amint embereink rákiabáltak a homoszexuálisokra, megtámadták és leköpték őket, de csak akkor fogtam föl, hogy tévedés volt mindaz, amit eddig tettem, amikor a támadások már ellenem is irányultak.”

Vallomásszerű tévéinterjújában Kevin Wilshaw még elmondta: nem egyszer szinte fölfordult a gyomra, amikor látta, hogy mozgalmi társai „erőszakosan rátámadnak a feketékre vagy más kisebbségiekre”, majd hozzátette: „Bűnösnek érzem magamat már csak azért is, mert a tevékenységem eddig falként választott el a családtagjaimtól, s ezért most szeretnék megszabadulni ettől a tehertől.”

Végül a zsidókról alkotott véleményéről is faggatta a riporter, s a válasza így hangzott: „A ’zsidók’ fogalom egy arctalan, globális, nem személyes megnevezés. Pontosan ez az általánosítás vezetett hatmillió ember tervszerű meggyilkolásához”, nyilatkozta Kevin Wilshaw, a Brit Nemzeti Párt egyik most lemondott vezetője.

H. J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »