1-2 éves "büntetéseket" kaptak a kardos-vascsöves farkaslyuki szamurájok

Összesen több mint 6 évre ítélték azt a farkaslyuki társaságot, akik ittasan végigverték haragosaikat két éve. A négy férfi felmentésért, az ügyész súlyosításért fellebbezett.

Az ügyészség szerint a négy vádlott 2016 telén együtt mulatozott az Ózd mellett található községben, Farkaslyukon. Italozás közben úgy döntöttek, hogy rendezik korábbi nézeteltérésüket a sértettekkel. Fegyverként vascsövet és kardot vittek magukkal. Az asszonyt leütötték, majd megverték az akkor hazaérkezett férjet is. Ő próbált elmenekülni, ám az egyik vádlott utánafutott, és a karddal feléje csapott. Az ütést ugyan kivédte, de a száján így is megsérült. Az ittas támadók továbbálltak egy másik ismerőshöz, akit szintén bántalmaztak. A vádlottak tagadták bűnösségüket, azt állították, hogy az áldozatok azért sérültek meg, mert elestek…

A bíró mind a négy férfit bűnösnek találta. A legsúlyosabb büntetést az elsőrendű vádlott kapta. „A bíróság halmazati büntetésül, mint különös visszaesőt 2 év 6 hó szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 3 év közügyektől eltiltásra ítéli. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön” – ismertette Pallagi István bíró.

Hírdetés

A másodrendű vádlottat 1 év 8 hónap, a harmadrendűt 1 év 6 hónap, a negyedrendűt pedig 1 év börtönbüntetésre ítélték. Az ügyész súlyosításért, a vádlottak felmentésért fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.

(HírTV nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »