16 éves szászországi diáklány is versengett a kecskékkel az Iszlám Állam fellegvárában

Az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó öt "német" nőt vettek őrizetbe Moszulban – jelentette a dpa német hírügynökség az iraki terrorellenes erők egyik tisztségviselőjére hivatkozva. Az illetékes szerint összesen húsz nőt, köztük öt német állampolgárt (ez a pontos megfogalmazás, nem pedig a németezés – a szerk.) fogtak el múlt csütörtökön egy bevetés során az iszlamisták egykori fellegvárának számító észak-iraki városban.

A Die Welt című német lap kedden megjelenő lapszáma is megerősíti ezt az értesülést biztonsági forrásokra hivatkozva. Az újság úgy tudja: a "németek" között lehet egy 16 éves szászországi diáklány is.

A névtelenséget kérő iraki illetékes szerint a nők az Iszlám Állam egyik alagútrendszerében rejtőztek Moszul óvárosában, fegyverek és öngyilkos merénylethez használható robbanóövek voltak náluk. Úgy tudni, hogy az elfogottak között oroszok, csecsenek, kanadaiak és törökök is voltak. A tisztségviselő hozzáfűzte: az Iszlám Állam „rendőrségénél” dolgoztak.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »