1600 ember várja büntetését Facebook-megosztásért

1600 ember várja büntetését Facebook-megosztásért

Vonzza a veszély a facebookozókat, mióta fény derült arra, mivel jár, ha Siófok korábbi fideszes vezetőjének gyanús ügyeit osztogatja valaki. Negyvenszeresére nőtt a megosztások száma azon a blogposzton, amelynek első terjesztőit Balázs Árpád februári feljelentése nyomán rabosították – írja az Index.

Balázs Árpádnak, Siófok korábbi polgármesterének nem tetszett, hogy a helyi ellenzék Facebook-oldalán cikket jelentetett meg egy belvárosi lakás eladásáról, amelyhez még 2014-ben ő írt ki pályázatot. Az anonim szerző azt állította, hogy az eladásról szóló önkormányzati jegyzőkönyvek hiányosak, ám még így is feltűnően alacsony árat állapítottak meg – olvasható a portálon.

Rabosított facebookozók

Mint írják, a Siófok és a helyi Fidesz ügyeivel foglalkozó oldalon megjelent cikk annyira felbőszítette a volt polgármestert, hogy a hatóságokhoz fordult. Mivel a cikk írója ismeretlen, a megosztók ellen tett feljelentést.

Hírdetés

Bár ekkor Balázs Árpád már rég nem volt polgármester, még a képviselő-testületbe sem került be, az ügyészség úgy értékelte, hogy hivatalos személyt ért támadás, és átvette a vád képviseletét. Mivel a siófoki ügyészség elfogultságot jelentett be, a fonyódi kezdett foglalkozni az üggyel.

A Facebook-poszt, ami felbosszantotta Balázs Árpádot Fotó: facebook

Az eljárás kezdetén a 43 megosztóból 17 siófoki polgár ellen indult büntetőeljárás – írják, hozzátéve: főként a helyi ellenzék, a DK és a szocialisták embereit idézték be, majd meggyanúsították rágalmazás vétségének megalapozott gyanúja miatt, és a rabosították őket.

A történteken múlt héten írta meg a 444.hu, néhány nap alatt pedig több mint 1600-an osztották meg az eredeti posztot, tömegesen megvalósítva ugyanazt a bűncselekményt, amivel a 17 siófokit gyanúsítja az ügyészség – írja az Index.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »