170 millió forintnyi jutalmat osztottak szét a szegedi városházán

170 millió forintnyi jutalmat osztottak szét a szegedi városházán

A legtöbb pénzt a jegyző markolta fel: csaknem 15 millió forint szerepel a neve mellett. Mint kiderült, az önkormányzatnál akkor is jutalmazták egymást, amikor szinte csődben volt a város a sok adósság miatt.

Egy városházi kimutatás jutott el a Szegedma.huhoz, ami döbbenetes adatokat tartalmaz. Eszerint igen bőkezűen honorálták a napi munkát a szegedi városházán: több tízmillió forintos jutalmakat osztottak szét. Kiderül a dokumentumból, hogy 61 városházi ember számláján landoltak százezrek, az elmúlt tíz évben összesen 170 millió forintnyi jutalommal lett könnyebb a polgármesteri hivatal kasszája.

Az igen jelentős, fejenként akár sok százezres pluszpénzeket mindannak ellenére osztogatták a szerencsések között, hogy Szeged 2014-ig szinte csődben volt: a város 28 milliárd forintos adósságot tudott összehozni, amit végül az Orbán-kormány átvállalt.

Ezért abban az évben (tehát 2014-ben) szerényen csak 12,3 millió forint ment el jutalmakra.

Botka László második polgármesteri ciklusában szaladt meg leginkább a szekér jutalomügyben, 2007-ben ugyanis igen durva összegeket szórtak ki dicséretre (prémiumra) a városházán. A hivatal ugyanis 32,8 milliót költött jutalomra csak abban az évben. A következő év 200 ezerrel szerényebb volt, akkor „csak” 32,6 millió forintos pulykapénzt osztottak szét a városházán.

A legkeményebben Mózes Ervin jegyző dolgozhat, az ő neve alatt ugyanis csaknem 15 millió forintos jutalom szerepel (14 589 100 forint egészen pontosan).

Szabó Sándor jelenlegi országgyűlési képviselő sem járt rosszul hivatali idejében, neki 2013-ig kabinetvezetőként és önkormányzati főtanácsadóként 7,9 millió forintnyi jutalmat szignáltak ki.

A VIP-parkolóbotrányban is érintett Kalmár Gábor kabinetvezető nagyszerű munkáját 4,7 millióval ismerték el, de Vécsey Ágnes sajtófőnök is derekasan dolgozhatott, mert neki 5 069 655 forint pulykapénz járt.

És akkor jöjjön a teljes lista:

(Híradó)

A Jobbik közleménye:

A mai napon, a központi fideszes sajtóórgánumnak számító Szeged.ma hu közzétett egy listát, amiben a 2007 és a 2017 közötti időszakra vonatkozóan közli azt a tényt, hogya 170 millió forintnyi jutalmat osztottak szét a szegedi Városházán.

Erről a pénzosztásról nem volt tudomásom és a jutalmak ilyen fajta kiosztásáról soha sem kaptam tájékoztatást a képviselői munkám során. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése működése során nem döntött a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak a prémiumáról. Az üggyel kapcsolatban Botka László polgármesternek és Mózes Ervin címzetes főjegyzőnek lehet/lehetett tudomása.

Kétségeim vannak a forrás hitelességével kapcsolatban – ezért szeretném megkérni Botka László polgármestert – hogy a hivatal munkatársait érintő kifizetésekkel kapcsolatban egyértelmű és egyenes választ adjon a nyilvánosság számára. Szeretnék arról is tájékoztatást kapni a polgármestertől – ha megtörténtek ezeknek az elképesztő méretű jutalmaknak kiosztása – akkor milyen költségvetési sorról történtek a kifizetések?

Bízom az ügy tisztázásában és a korrekt tájékoztatásban!

Tóth Péter
Szeged MJV önk. képviselő
Csongrád 1 OEVK képviselőjelöltje


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »