5 dolog, amit ne tegyél, ha automata sebességváltó van a kocsidban

5 dolog, amit ne tegyél, ha automata sebességváltó van a kocsidban

Az automata sebességváltó nem is olyan régen még nem volt megszokott a hazai sofőrök körében. Ma már a könnyebb közlekedés és kényelmesebb vezetési élmény miatt elég elterjedté vált Szlovákiában is. Van azonban 5 dolog, amit nem árt tudni az automata sebességváltó használatáról.

 

Ne dobja ki üresbe (N) menet közben

 

A sebesség alapjáratba, N-be vagy üresbe tételét a legtöbben üzemanyagspórolással indokolják. Valóban vannak szituációk, amikor előnyösebb alapjáraton hagyni a motort. És az is igaz, hogy az üresjárat önmagában nem árthat az autónak.

 

Problémát a váltás okozhat. A P (parkoló mód), R (hátramenet), N (neutrális) és D (direkt) módok közötti váltásnál ugyanis az autónak álló helyzetben kéne lennie. A D fokozat az összes előremeneti fokozatot irányítja, ha ebből váltunk üresbe, az fokozottan megterheli a váltót, idővel akár meghibásodást is okozhat.

 

Ne váltsunk hátramenetbe, míg mozog az autó

 

Ahogy az a manuális váltóknál is nagyrészt érvényes, nem érdemes hátramenetbe váltani, míg meg nem álltunk teljesen. Bár a váltó tudja kezelni, ha mégsem várjuk meg a teljes mozdulatlanságot, de emiatt sokkal hamarabb elhasználódik, és megint csak nő a meghibásodás esélye. Ráadásul épp ez a leggyakoribb sofőrhiba a sebességváltásoknál.

 

Hírdetés

Forrás: Mercedes-Benz.com

 

Ne váltson N-ből D fokozatba magas fordulatszámon

 

Vannak, akik a gyorsabb elstartolás érdekében üresjáratban felpörgetik a motort, majd D-fokozatba váltanak. A gyors indulás ára azonban, hogy többek között a kuplungot is nagy igénybevétel éri. Hosszútávon megint csak nem éri meg. Gyors elstartolásra a legtöbb esetben van önálló funkciója adott modellnek.

 

Ne váltson üresbe a szemafornál

 

Manuális sebességváltó használata után az ember a régi szokások rabja maradhat. Ilyen, ha piroshoz közelítve üresbe váltunk. Ez az automata sebességváltók esetében teljesen feleslegesen, és sokkal nagyobb elhasználódást okoz, mintha D fokozatban hagynánk.

 

Ne váltson P fokozatba, míg mozog az autó

 

Bár már említettük, hogy egyetlen váltás esetében sem előnyös sebességet váltani, a parkoló fokozat annyiban más, hogy mechanikusan gátolja a váltó forgását, vagyis ha még mozog az autó, ez a zárolás komoly erőt fejt ki forgó váltószerkezetre.

 

HNonline.sk

Nyitókép: parkers.co.uk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »