72 óra kompromisszum nélkül – önkéntes akció

72 óra kompromisszum nélkül – önkéntes akció

Idén tizedik alkalommal rendezi meg Magyarországon három történelmi egyház a 72 óra kompromisszum nélkül című önkéntes akciót közhasznú feladatok végzésére október 12-15. között. A szervezők közlése szerint várhatóan több mint hétezren csatlakoznak majd országszerte mintegy 300 projekthez.

Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára a program csütörtöki nyitó rendezvényén, Budapesten arról beszélt, hogy az önkéntesség érzékenyebbé teszi az embereket, közösséget épít, megtanít az egymás iránti tiszteletre és rámutat arra, hogy nem vagyunk egyedül ezen a világon. Emellett a munkahelyek “előszobája” is lehet az önkéntes tevékenység, az életrajzokban is egyre többször feltüntetik a jelentkezők, és a munkáltatók is értékelik a döntésnél – tette hozzá. Szólt arról is, hogy a kormány kiemelten támogatja az önkéntességet, ezért fogadta el a Nemzeti önkéntes stratégiát, alapította meg a Nemzeti Önkéntes Tanácsot és – az önkéntes munka elismerésére szolgáló – Pro Voluntarius díjat, valamint 2014-2020. között több mint 15 milliárd forint fejlesztési forrást is biztosít erre a területre.

Székely János szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottságának tagja azt hangoztatta, hogy az önkéntes munka megtanítja a fiatalokat a jótettre és a szeretet örömére.

Gér András, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa úgy fogalmazott, a világ az emberekkel csodálatos, összetett és magával ragadó dolog, de van benne hiányosság és romlottság is. A programhoz csatlakozók felismerték ezt a világban és bennük lévő hiányt, és kiléptek a korszellem uralma alól, amely azt sugallja, hogy csak magunkkal törődjünk.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke kiemelte, nem kell attól félni, hogy ha valaki megosztja az idejét és az energiáját másokkal, akkor kiürül és elfogy. Ezt a gondolatot közvetíti a rendezvény idei mottója is, amely szerint “Több vagy, ha adsz”.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes azt hangsúlyozta, hogy a segítésre való hajlam mindenkiben benne van, csak hagyni kell kibontakozni, és el kell hinni, hogy néhány elszánt ember meg tudja változtatni a világot. A katolikus, a református és az evangélikus egyház által szervezett országos önkéntes ifjúsági programban évről évre olyan közhasznú feladatokban vesznek részt a fiatalok, mint intézmények és játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, valamint kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek.

A 72 óra kompromisszum nélkül című kezdeményezés Németországból indult 2002-ben, Magyarországról először Szombathely és Győr csatlakozott 2006-ban a háromnapos összefogáshoz, 2007 óta azonban már országszerte szerveznek akciókat.

MTI

The post 72 óra kompromisszum nélkül – önkéntes akció appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »