8+1 tény a ma 81 éves Jack Nicholsonról

8+1 tény a ma 81 éves Jack Nicholsonról

Három Oscar-díj, ikonikus szerepek, démoni vigyor. Jack Nicholson ma ünnepli 81. születésnapját. 

#1 Egy időben ő válaszolt a Tom és Jerrynek küldött rajongói levelekre

Húsz évesen tört be a filmezés világába – igaz a hierarchia legaljáról: William Hanna és Joseph Barbera kifutófiúja volt az MGM-nél, amibe beletartozott az is, hogy a két mesehősnek szánt rajongói leveleket megválaszolja. Jó rajztudása miatt előrelépési lehetőséget kínáltak neki, ő azonban nem kért belőle, inkább a színészet felé kormányozta karrierjét.

#2 Nem állt szóba Milos Formannal

Nicholsonra az 1976-os Száll a kakukk fészkére című film főszerepét osztotta a nemrég elhunyt cseh rendezőzseni. Formannak és Nicholsonnak azonban sok kérdésben eltért a véleményük: a rendező például azt akarta, hogy már a Nicholson által alakított McMurphy előtt is engedetlen banda legyen az elmegyógyintézet bentlakó keménymagja, a színész viszont sokkal jobb ötletnek tartotta, ha csak a főhős megjelenésével szabadul el a káosz. A végeredményt látva inkább Nicholson víziója valósult meg, ám a konfliktus annyira elmérgesítette a viszonyt kettejük közt, hogy állítólag Nicholson nem volt hajlandó szóba állni Formannal, és Bill Butleren, az operatőrön keresztül kommunikáltak csak egymással.

#3 Stanley Kubrick Napóleont csinált volna belőle

Kubricknak az egyik dédelgetett projektje volt a Napóleonról írt életrajzi filmje, amelyben Jack Nicholson alakította volna a hadvezért, Audrey Hepburn pedig Josephine-t. Végül a túl magas költségvetés és az akkoriban elbukó, hasonló témájú Waterloo (1970) miatt végül nem készült el a film. Tíz évvel később azonban mégis összeállt a két nagyágyú a Ragyogásban. Kubrick forgatókönyvtervei azonban megvannak, 2013-ban Steven Spielberg akarta felkarolni, tavaly pedig az HBO – bár szinte biztos, hogy Nicholson már nem fog Napóleont játszani.

#4 Filmet készítene kacifántos gyerekkoráról

A színész egészen 37 éves koráig abban a hitben élt, hogy nővére az édesanyja, nagyanyja pedig az anyja. Mikor ugyanis a kis Jack megszületett, szülővárosa közössége mélyen elítélte a házasságon kívül született gyermekeket, így a szülőanyja úgy próbálta eltitkolni a tényt, hogy Nicholson testvérének adta ki magát, édesanyjával – aki a színész nagyanyja volt – közösen nevelték fel. Évekkel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy erősen gondolkozik a történet megfilmesítésén, és ő maga írná a forgatókönyvet. A projektről azóta se mesélt többet, de ki tudja mivel dolgozik épp a színészettől visszavonult Nicholson.

Hírdetés

#5 Leromboltatta Marlon Brando házát

Nicholson és Brando legjobb barátok voltak, olyannyira, hogy egymás szomszédságában éltek a hírhedt Mullholland Drive-on. A színész 2004-es halála után Nicholson megvette barátja házát és leromboltatta, nehogy pénzzé tegyék Brando emlékét. A telek azóta is Nicholson tulajdonában van, állítása szerint azért, mert nem akar szomszédokat.

#6 Egész életében mindössze 6 évig volt házas

Jack Nicholson óriási nőfaló hírében áll, azonban biztosan nem belőle gazdagodtak meg a válóperes ügyvédek. A színész ugyanis csak egyszer adta nősülésre a fejét: 1962 és 1968 között Sandra Knight színésznő férje volt, a párnak egy gyermeke született, Jennifer 1963-ban. Ezen kívül hivatalosan van még három házasságon kívüli gyereke különböző modellektől és színésznőktől, akikkel karrierje során összehozta a sors. Gyerekei számát azért sem lehet biztosra venni, mert Susan Anspach színésznő megvádolta már a színészt, hogy gyermeket nemzett neki, amit később letagadott. A színész, aki állítólag 2000 nőt vitt ágyba, legutóbb azt nyilatkozta, hogy most egyedülálló, és attól fél, hogy egyedül fog meghalni.

#7 Jokerként többet keresett mint Batman

Nicholson az 1989-es Batman című filmben öltötte magára a lila öltönyt és az ördögi mosolyt a film antagonistájaként, ezzel együtt pedig többet keresett, mint a címszereplő, a Batmant alakító Michael Keaton. A színész a fix fizetés helyett ragaszkodott, hogy százalékos részesedést kapjon a merch-termékekből, ezzel az okos húzással összesen nagyjából 60 és 90 millió dollárt kaszált.

#8 A forgatásait a Lakers-meccsekhez igazítják 

Nicholson és a Lakers kosárlabdacsapat neve szinte egybeforrt, a színész minden egyes meccsükön ott van, bérelt helyén ül az első sorban. Olyannyira hozzátartozik a rajongás az életéhez, hogy ha elvállal egy filmet, a producerek a Lakers-meccsekhez igazítják a forgatást, Nicholson ugyanis semmi pénzért nem hajlandó kihagyni kedvenc csapata mérkőzéseit.

+1 Golfütővel vert szét egy autót a pirosnál

1994-ben megtanulta a világ, hogy nem tanácsos autóval bevágni Jack Nicholson elé, Robert Blank viszont mégis elkövette a hibát. Az őrjöngő színész a nála levő golfütővel törte be Blank Mercedesének szélvédőjét, végül 500 ezer dolláros kártérítés és egy bocsánatkérés után ejtették a feljelentést Nicholson ellen.

Polák Zsóka

Nyitókép: Telegraph


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »