A 2006-os Kossuth tériek kiharcolták a kártérítést és ellenzik a szemkilövetők hatalomra segítését

2018. március 23-án folytatódott a per a Fővárosi Törvényszéken a Budapesti Rendőr-főkapitányság ellen a 2006. október 23-án hajnalban a budapesti Kossuth térről a gyurcsányi rendőrség által erőszakkal feloszlatott kormányellenes tüntetők három vezetőjének (Gonda László, Fáber Károly, Bene Gábor) kártérítése ügyében.

Ezúttal Gonda László néptribun személyes meghallgatására került sor, aki felidézte, hogy a véres napon milyen brutális és aljas módon verték szét az öszödi beszéd miatt a balliberális kormány távozását követelő tiltakozókat és akadályozták meg egy rendszerváltó nemzetgyűlés megtartását.

Emlékezetes, hogy a Gyurcsány- kormány rendőrterrorja keretében azonosító jelvény nélküli, maszkos karhatalmi erők – a 2006 szeptemberi 19-20-i véres embervadászatokat követően – 2006. október 23-án, egészen másnap hajnalig megemlékezők és kormány ellenes tüntetők ezreinek személyhez fűződő jogait sértették meg: erőszakos tüntetés feloszlatások, kardlapos lovasroham, 14 szemkilövést és tucatnyi súlyos sérülést eredményező civilekre fejmagasságban lődözött több ezer könnygázgránát és gumilövedék, magyar zászló és minden más nemzeti jelkép megtaposása, nyílt utcai és éttermekben történt brutális verések, fogdai kínzások és önkényes őrizetbevételek tucatjai jellemezték a napot.

A több mint ezer rendőr által végrehajtott Kossuth téri oszlatást bravúros módon jogellenessé nyilváníttatta a bíróságon a 2016 decemberében elhunyt, néhai dr. Grespik László nemzeti jogvédő ügyvéd barátunk és bajtársunk, aki ezt követően 173 jogsértett képviseletében kártérítési igénnyel fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához.

Az immár dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, NJSZ ügyvezető által vitt, 9 éve zajló strasbourgi eljárásban az igazságügyi tárca tavaly decemberben már elismerte a kárfelelősséget, sőt nemrégiben bejelentette az emberi jogi bírói fórum felé: kész fejenként, a bírói gyakorlat mértékének megfelelő 862 euro összegű jóvátétel megfizetésére. Az összeget 119 jogsértett már elfogadta, az akkor 12 órára fogdába hurcolt Fáber Károly ügyében még nincs egyezség, a többiek még nem nyilatkoztak. A 2006 őszi rendőrterror több mint kétszáz áldozatának a 2010-es választás utáni új kormány több száz millió forint kártérítést fizetett ki. A rendőri és politikai vezetők elszámoltatása azonban zátonyra futott, bár Gyurcsányék terrorcselekmény miatti felelőssége még nem évült el…

Almási Lajos videójában két felperes (Gonda László és Fáber Károly), és dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő ügyvéd elemzik a rendőrterror eseményeit, a felelősségre vonás és jóvátétel ügyét, és cserélnek eszmét a közelgő választásról, a 2006 őszi nemzeti ellenállók előtt álló döntésről.

A Kossuth tériek hitet tettek amellett, hogy semmilyen körülmények között nem tudják elfogadni a rendőrterror felelőseinek, a szemkilövetőknek (MSZP,DK) bármilyen kombinációban történő hatalomra jutását és annak elősegítését. Szerintük életveszélyes lenne a magyarellenes Gyurcsányt és társait kormányra engedni, aki most a balliberális oldal vezéreként tetszeleg, ahelyett, hogy ő állna terrorvád alatt.

Az első tárgyalásről készült videós tudósítás itt nézhető meg: https://www.youtube.com/watch?v=JuJGLIlZBxQ

Mi, nemzeti jogvédők a 2006 őszi jogsértettekkel együtt soha nem adjuk fel az igazságtételért folytatott küzdelmet és nem nyugszunk Gyurcsány, Gergényi és társaik rendőrterror és megtorlások miatti börtönbe juttatásáig !

Budapest, 2018. március 30.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu
) ügyvezetője
www.gaudinagytamas.hu

www.facebook/gaudinagytamas


Forrás:gaudinagytamas.hu
Tovább a cikkre »