A „belgiumi” NÉGER is „pszichológiai problémái” miatt támadott

Munkahelyi agresszió miatt egy ideig pszichológiai kezelés alatt állt az a szomáliai származású férfi, aki pénteken késsel katonákra támadt – közölte a La Libre Belgique című belga napilap kedden.

A napilap információi szerint a Belgium kelet-flandriai régiójában található Eeklo városban hegesztőként dolgozó férfi idén áprilisban ismeretlen okból csavarhúzóval rátámadt munkatársaira. A harmincéves, 2015 óta belga állampolgársággal rendelkező támadót előállították, majd – mivel azt is képzelte, hogy sorozatosan zaklatják és még hetedik emeleti lakásán is megfigyelik – két és fél hétig pszichiátriai megfigyelés alá helyezték, hiába tiltakozott ez ellen.

Norbert Demeulenaere, a támadó korábbi ügyvédje szerint “radikalizálódásának nem voltak jelei, de pszichológiai problémái hozzájárulhattak” ahhoz, hogy rátámadt a Brüsszelben járőröző katonákra.

A férfi péntek este a főváros központjában rontott rá három járőrre, miközben azt kiabálta, hogy “Allah akbar!”. A katonák meglőtték, és kórházba szállítása után belehalt sebeibe.

A Brüsszeltől mintegy 100 kilométerre északnyugatra található Bruges-ben bejelentett lakcímmel rendelkező elkövetőnél egy lőfegyverutánzatot találtak és két példányt az iszlám vallás szent könyvéből, a Koránból. Nem szerepelt a hatóságok terrorizmussal összefüggésben összeállított listáján, de akcióját terrortámadásnak nyilvánították. Az Iszlám Állam terrorszervezet később bejelentette, hogy a késelő az ő “katonája” volt.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »