A bocsánatkérések nem elegendők a himlővel irtott kanadai indiánoknak

A bocsánatkérések nem elegendők a himlővel irtott kanadai indiánoknak

Az amerikai kontinens bennszülöttei ellen elkövetett bűnök hosszú sorába tartozik Kanada legnyugatibb tartományában az indiánok szándékos megfertőzése betegségekkel, majd az ellenállást tanúsítók gyilkosokként való kivégzése. A kanadai kormányzat legújabb bocsánatkérése sem lesz elegendő a sebek begyógyítására, a törzsek tetteket követelnek.

1864. október 26-án kétszázötven ember gyűlt össze napfelkelte előtt egy füves tisztáson a Fraser folyó felett a mai Quesnel területén, Kanada Brit Columbia tartományában. A tömeg nagy része indiánokból állt, akik több napot utaztak a helyszínre. Ez a közönség öt férfi tiszteletére érkezett, akik aztán ezen a reggelen kerültek kivégzésre. A bitófát provokatív módon egy indián temető helyszínén emelték: az elítéltek csilkotin törzsfőnökök voltak, név szerint Telloot, Klatsassine, Tah-pitt, Piele és Chessus.

Reggel hét órakor a főnököket gyilkosság vádjával felakasztották. 1865 elején egy másik főnököt, Ahant hasonló módon végeztek ki. Ezen a héten, több mint százötven évvel később, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök hivatalos állami bocsánatkérést adott ki a halálukért, és teljes felmentést a vádak alól. „Amennyire hatalmunkból kitelik, jóvá kell tennünk a múlt gaztetteit” – mondta. „Igazán sajnáljuk.”

A szóban forgó reggelhez vezető években a törzs borzasztó emberi és területi veszteségeket szenvedett el. A telepesek által terjesztett himlő egész közösségeket pusztított el és az egész tartomány területén több ezer bennszülöttel végzett. A gyarmati kormány kevés intézkedést hozott a betegség kordában tartására – visszautasították a karantén kihirdetését, és nem kísérelték meg az immunizálást sem a lakosság körében, így a tömeges megbetegedésből járvány lett. Az idősek és az erejük teljében lévők egyaránt lázasok lettek, hányingerrel küszködtek, majd fájdalmas kelések borították be testüket, melyek felteltek gennyel. Valódi immunitás híján Brit Columbia bennszülött lakosságának körülbelül fele meghalt.

Azok az indiánok, akik a telepesek között elkapták a fertőzést, erőszakkal haza lettek víve törzseikhez kenukon, fegyveres őrizet mellett, ami által a partok mentén végig elterjedt a betegség. Ma sok bennszülött ember tekint szándékos népirtásként erre a gondatlanságra.  „A gyarmati hatóságok (…) tudták, hogy ez egész Brit Columbiában elterjeszti a himlőt” – mondta Marianne Nicholson indián művész. „Ekkoriban a kormányzat úgy akarta rátenni a kezét azokra a területekre, hogy ne kelljen jóvátételt fizetni a bennszülötteknek, vagy elismerni birtokjogaikat.”

A himlő hatalmas, korábban indiánok által lakott termékeny területeket hagyott elnéptelenedve, ezek felett hamar átvették az irányítást a telepesek és a fakitermelők. Az 1860-as évek elején megkezdték a munkálatokat egy málhaállatok számára kialakítandó ösvényen, amely magában foglalt egy kocsiutat, amely csilkotin területen keresztül vezetett. Miután látták a pusztítást, amit a telepesek és betegségeik végeztek, a törzs ellenállt. A munkások engedély nélküli megjelenése a csilkotin területen számukra hadüzenettel ért fel. 1864 áprilisában és májusában a csilkotinok összesen huszonegy fehér telepest öltek meg, köztük alvó útépítőket, farmereket, és egy révészt. A bennszülöttek szemszögéből ez volt a háború megszokott menete, annak ára, hogy megvédjék a területüket és népüket a további biológiai pusztítástól. Egy nemrég a közösségi médiában megjelent videóban a törzs mai főnöke, Joe Alphonse kijelentette, „Harcosaink megvédték asszonyainkat, gyermekeinket, földjeinket.” Azt tették, amivel megelőzhették az őket érő támadásokat. De a gyarmati fővárosokban a tetteik gyűlölethullámot eredményeztek, és a telepesek bosszút követeltek. A főnökökre gyilkosokként tekintettek, akiknek meg kell lakolniuk bűneikért.

A gyarmati kormányzat emberei elkezdték keresni a főnököket, de a hatalmas csilkotin területen nem akadtak nyomukra. Augusztusban végül nyolc harcos, köztük öt főnök elfogadott egy meghívást, hogy jöjjön a gyarmatosítók táborába fegyvertelenül, a békelehetőségekről tárgyalni. Barátságot ígértek nekik, és a telepesek dohányt is szívtak velük a megbékélés jegyében. Álmukban azonban láncra verték és foglyul ejtették őket. A következő hónapban gyilkosokként lettek bíróság elé állítva, októberben pedig felakasztották őket.

Még a tárgyalás idején is voltak telepesek, akiket zavart a főnökök letartóztatásának módja. „Mindnyájan hallottunk a békepipa szentségéről (…) az indiánok körében” – írta Matthew Begbie bíró a tartomány kormányzójának a tárgyalás után. „Szörnyűnek tartom öt embert egyszerre felakasztani, különösen a kapitulációjuk módját figyelembe véve.” Ugyanakkor elismerte, „huszonegy fehér ember vére megtorlásért kiált.”

Több mint százötven évvel később a „csilkotin háború” néven ismertté vált események nagy hatással vannak a mai csilkotinok tudatára. Az 1990-es években Anthony Sarich tartományi bíró hivatalos bocsánatkérést javasolt az ügyben. „Minden faluban” – írta egy hivatalos jelentésben – „a nép kitartott amellett, hogy a főnökök, akiket 1864-ben Quesnel Mouth-nál gyilkosokként felakasztottak, valójában egy harccsoport vezetői voltak, amely a földjüket és népüket védelmezte.” Trudeau hivatalos bocsánatkérése a harmadik ilyen gesztus. 1993-ban Brit Columbia főügyésze kiadott egy bocsánatkérést az akasztások miatt, és pénzelte először a főnökök hevenyészett sírhelyeinek feltárását, majd tisztességes temetésüket. 2014-ben a tartomány vezetője, Christy Clark, még tovább ment, bocsánatot kérve jogtalan halálukért. „A csilkotin nép jogosan tartja ezeket a férfiakat hőseinek” – mondta. „Így hát ma bocsánatot kérünk, e történelmi napon százötven évvel később.”

Trudeau szavai újabb lépést jelentenek a jóvátétel felé, amellyel a csilkotinok szerint továbbra is tartoznak nekik. A törzs tagjai hivatalos közleményben beszéltek a szenvedésről, amit ezek miatt az ítéletek miatt el kellett viselniük. „Családjaink, különösen a nők, magukkal hordozták ezt a fájdalmat ezen a sok éven át” – írták a közösségi médiában. „Csupán elképzelni tudjuk, hogyan érezték magukat a nők, amikor főnökeiket, harcosaikat, férjeiket, fiaikat felakasztották.” Alphonse azt mondta, még többet kell tenni azért, hogy területeik visszatérjenek az európaiakkal történt kapcsolatfelvétel előtti állapotukba. „Ideje Kanadának cselekednie. Ideje végrehajtani mindezt. Ideje jobbá tenni Kanadát.”


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »