A britek kiléptek az EU-ból – mi lehet az ok?

Azt, hogy a kilépés helyes döntés volt-e, kizárólag a britek tudják megítélni. A döntés az ő joguk, lehetőségük és felelősségük volt. Van azonban olyan tanulság, amelyet általánosnak gondolok. Európai parlamenti képviselőként egyre tisztábban látom, hogy létezik egy egyre mélyülő szakadék, amelynek egyik oldalán a politikai „elit”, a vele összeforrott gazdasági elit, valamint a média áll, a másik oldalán pedig az emberek többsége, rossz kifejezéssel az „átlagemberek” , azaz a kisvállalkozók, kisgazdák, munkavállalók. Az első csoportba tartozók hajlamosak semmibe venni a másik csoportba tartozók nézeteit, véleményét és érdekeit. Jellemző, hogy lenézik, megvetik őket, és úgy gondolják, hogy pénzükkel és hatalmukkal fogságban és függőségben tarthatják a „nekik alávetetteket”. Az emberek ezt egy ideig tűrik, de van egy pont, amikor elszakad a cérna és fellázadnak. Meggyőződésem, hogy ez történt most Nagy-Britanniában. Bízzunk benne, hogy a megdöbbent „elit”, azaz a szívtelen eurokraták, a globális nagytőke, a világot irányító bankok kénytelenek lesznek felébredni. Bízzunk abban is, hogy a mai nap kedvező irányú változást indít el, amely előbb-utóbb Magyarországot is eléri.

Hírdetés

Szeretettel:

Morvai Krisztina


Forrás:morvaikrisztina.hu
Tovább a cikkre »