A csíkszeredai önkormányzat kitiltotta a városból a Csíki Sört

A csíkszeredai önkormányzat kitiltotta a városból a Csíki Sört

Legalábbis erre a hétvégére. A városnapokon nem lehet majd Igazi Csíki Sört kapni. Az alpolgármester pedig azért lobbizik, hogy a közelében se lehessen. 

Az Igazi Csíki sör levélben fordult fogyasztóihoz, hogy tájékoztassa őket: nem lesznek jelen a július 30. és augusztus 2. között megrendezésre kerülő csíkszeredai városi napokon. Ennek két oka van:

  1. A rendezvényt a Heineken támogatja, így azon csak az ő termékeik árusíthatóak.
  2. Antal Attila alpolgármester (Ráduly Róbert lemondása után lényegében a polgármesteri feladatok ellátója) mélyen belemászott a Heineken fenekébe, és nagyon jól érzi ott magát. 

Az első pont elég tiszta ügy. A szponzorációs szerződések gyakorta tartalmaznak hasonló kitételeket. A holland multinak nyilván lényegesen több forrása van különböző rendezvények támogatására, mint a helyi sörgyárnak, és a pénzéért azt kér, amit akar. Persze az önkormányzat dönthetett volna úgy, hogy ilyen feltételekkel nem vállalja az együttműködést, de, lehet, hogy akkor veszélybe került volna a rendezvény is. Egy biztos: amit Antalék végül választottak, az a lehető leggusztustalanabb megoldás. 

Hírdetés

És itt térünk át a második pontra. Az Igazi  Csíki Sör a szintén ezen a hétvégén esedékes (minden hónap utolsó szombatján tartott) Hagyományos Székely Termékek Vásárán a tervek szerint jelen lesz. Tehát, ha valaki a Ciuc mellett/helyett szeretne bedobni egy korsóval a magyar  konkurenciából is, annak csak pár utcával arrébb kellene sétálnia. A Heinekennel kötött szerződést ez egyáltalán nem sértette volna, hiszen ez egy teljesen más rendezvény. 

A polgármester azonban remekül érzi magát a multicég hátsójában, és véletlenül sem szeretne onnan kiesni. Így, hát billentyűzetet ragadott, és a Hargita Megyei Tanács elnökéhez, Borboly Csabához fordult, ugyan vesse már latba befolyását,

akadályozza meg, hogy a Csíki helyet kapjon a vásáron. 

A levél eljutott hozzánk is, olvassák, és gyönyörködjenek benne. 

Tisztelt Elnök úr!
Kedves Csaba!
 
Tájékoztatni szeretnélek a városnapok kapcsán egy fejleményről és segítségedet szeretném kérni:
(…)
A Csíkszeredai Városnapok tekintetében évek óta az volt a gyakorlat, hogy Polgármesteri Rendelettel szabályozzuk a rendezvény ideje alatti különleges intézkedéseket, kereskedelmi tevékenységet, forgalomkorlátozást, stb. 
(…)
Kerestünk, bevallottan olyan szolgáltatót, aki (…) közvetlen anyagi támogatással hozzájárul a Városnapok közterületi kiszereléséhez, a vendégek kiszolgálásához stb. Ebben az évben is jelentkezett az Amigo (…) és főszponzorként a Heinekken (sic!!!).
(…)
Természetesen a Heinekken elvárja, hogy más sörfogyasztó ne végezzen ez idő alatt sem árusítást, sem reklámot. Erre vonatkozóan bennünket, mind (sic!!!) a Városnapok szervezőit, szerződés köt!
(…)
Na, Tisztelt Elnök úr!
Kedves Csaba!
Igen, az a véleményem, hogy most, a Városnapok Szabadság téri könnyűzenei kínálatában, a délutáni/est órákban nem igényeljük, hogy a MT Agrárkamarája Hagyományos Termék Vásárt szervezzen.(…)
(…) 
Ismerve a Heinekken/Hagyományos Csíki Sör csatáját, az lenne a kérésünk, hogy ezzel a gesztussal, hogy 2015. júl 31 – augusztus 2 között árusítást engedélyez a Megyei Tanács a területén, a Városnapi nagyszínpad közelében, azt gondolom, hogy csatatérré silányodna a városünnepünk.
Azt gondolom, megakadályozni nem tudjuk és nem is szeretnénk. Azt kérném, hogy elnöki minőségben ne járulj hozzá, akadályozd meg ezt a fejleményt. 
(…)

Hogy egy választott vezető tisztségviselő hivatalos levélben kérje a szabad verseny törvénytelen korlátozását (igen, az a bizonyos „csatatér”, emyletől annyira parázik Antal, nem más, mint a piacgazdaság), és mindezt nyelvileg egy félrészegen lebonyolított Facebook csetelés szintjén tegye – azért ez még a hegyen túli Balkánon is teljesítmény lenne. Ez a levél mind tartalmilag, mind stilisztikailag olyan döbbenetes erejű kordokumentum, amit egyszer majd biztosan idézni fognak a történelmi forrásgyűjteményekben. Azért remélem a „Múlt árnyai” című fejezetben kap majd helyet, és nem a „Székelyföld végnapjaiban”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »