A fapadosok annyi költséget számítanak, amit már szégyen

A diszkont légitársaságok díjai gyakran csak látszólag olcsók, a sok-sok apró pluszkiadással már nem is biztos, hogy jobban járunk velük.

A fapados légitársaságoknál ugyan olcsóbbak a repülőjegyek, az egyéb díjak kifizetése után azonban már nem mindig éri meg, különösen, mivel a menetrend sem mindig megbízható, s nem a központi repülőterekre érkeznek a járataik.

Nem mindegy, hogy személyi vagy útlevél

Bírósági perig is fajult már, amikor az utas a fapados légitársaságtól vásárolt jeggyel elvégezte az online becsekkolást, útlevél helyett azonban a személyi igazolványának a számát adta meg. A reptéren ezt nem fogadták el, s a jegy árával közel azonos összegű pótdíjat kértek a helyszíni becsekkolásért.

Kolyvek Antónia, a Budapesti Békéltető Testület kommunikációs vezetője szerint az a probléma, hogy sokszor nem vagyunk elég tudatosak az online rendelés során. Egyértelmű ugyanis a légitársaság tájékoztatója, hogy annak az úti okmánynak az adatait kell megadni, amely a célországban alkalmas a beengedésre. Ezekben az esetekben az is előfordulhat, hogy a pótdíj összege magasabb, mint amennyiért a jegyet vásároltuk.

Hírdetés

Nem elég a mobil, nyomtassuk ki a beszállókártyát

Kolyvek Antónia a Kossuth Rádió Napközben című műsorában azt is javasolta, hogy a repülőjegyet, a beszállókártyát ne csak a telefonunkra mentsük le, hanem nyomtassuk is ki, hiszen a telefonnal is bármi történhet az utazás során. A szakember hangsúlyozta: utazás előtt tájékozódjunk, legyünk tisztában a jogainkkal; érdemes elolvasni a légitársaság honlapján a „gyakran feltett kérdések” menüpontot is. A szakember azt javasolta, vita esetén az utasok először peren kívül igyekezzenek intézni a problémájukat a légitársasággal, és a békéltető testületekhez is fordulhatnak.

Annyi pótdíjat számítanak fel, amennyit akarnak

Salamon András ügyvéd hangsúlyozta: mindenképpen figyelni kell arra, hogy a légitársaság – akár fapados, akár hagyományos – mit vállal a szerződéses feltételekben. Benne van-e a jegy árában a poggyászfeladás díja, vagy azt külön kell megfizetni? Milyen feladott tárgyakban bekövetkezett károkért vállal felelősséget a társaság? Melyik reptérre viszi az utast, s onnan hogyan tud eljutni a céljáig? Tartalmaz-e a jegy helyi transzfert vagy ad-e rá kedvezményt a cég? Milyen pótdíjat számít fel, ha a reptéren nyomtatják ki a beszállókártyát?

Salamon András kiemelte: a pótdíjak összegét a légitársaságok szabadon határozhatják meg, erre sem uniós, sem magyar jogszabály nincsen, s könnyen előfordulhat, hogy a pótdíj magasabb, mint a megvásárolt jegy ára.

Figyeljünk, kitől vásárolunk

Hajdú Attila, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége nemzetközi bizottságának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy körültekintően válasszuk ki, melyik weboldalon vásárolunk jegyet. Vannak legálisan működő társaságok, és olyanok is, amelyek nem rendelkeznek a megfelelő engedélyekkel. A weboldalaknak szabályos impresszummal kell rendelkezniük, amelyből kiderül, hogy az oldal milyen céget képvisel. Fokozza a kockázatot, ha olyan cégtől vásárolunk, amelynek nincsen magyarországi irodája és nincsen biztonságos fizetési megoldása. Érdemes olyan oldalról repülőjegyet vásárolni, amelynek ügynöke vagy irodája tagja a Légitársaságok Nemzetközi Szövetségének, a IATA-nak, tanácsolta Hajdú Attila.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »