A haláleset után mobil CT-t kap az ajkai kórház

A jövő héttől mobil CT-berendezést telepítenek az ajkai Magyar Imre Kórházba – mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedden egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva.

Ónodi-Szűcs Zoltán hangsúlyozta, hogy ez ideiglenes megoldás lesz, azonban a végleges megoldásról intézkednie kell a kórháznak. Megjegyezte: a szakma álláspontja szerint akut esetekre ma is lehetne használni a szóban forgó berendezést, azonban a hatóság a kelleténél szigorúbban járt el, amikor megtiltotta a gép használatát – írja az MTI.

Az államtitkár úgy fogalmazott, az eset kapcsán mind a fenntartónak, az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak (ÁEEK), mind a kórháznak, mind pedig az üzemben tartó cégnek van felelőssége.

Ónodi-Szűcs Zoltán kedden elmondta azt is, hogy a működő CT-berendezések átlagéletkora 4,5 év, ami nagyon jónak mondható, de vizsgálják, hogy a következő fél évben lesz-e olyan berendezés, amely eléri a tízéves élettartamot.

Belföld MN Leállíttatták a CT-vizsgálatokat az ajkai kórházban A berendezés elavult és nem biztonságos. A betegeket most a veszprémi kórházban CT-zik.

Az ajkai Magyar Imre Kórház főigazgatója az MTI-vel közölte, az intézményben folyamatos és zavartalan a betegellátás, egyetlen tervezett CT-vizsgálatot sem mondtak le az intézményben, ahonnan az elavult CT-berendezés miatt ideiglenesen Veszprémbe szállítják vizsgálatra a betegeket.

Nagy Zoltán a közleményében azt írta: az ajkai kórház az Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság határozata értelmében „a CT berendezés életkora és képminőségi korlátai miatt betegbiztonsági okokból a CT diagnosztikai kivizsgálásra a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba köteles irányítani az ellátandó eseteket”.

A főigazgató arról is tájékoztatott, hogy az ajkai kórház diagnosztikai eszközparkja felülvizsgálatának eredményeként egy új, korszerű CT berendezés beszerzésére tesznek javaslatot.

Vasárnap az RTL Klub híradója számolt be arról, hogy – a birtokába került miniszteri határozat alapján – elavult, nem volt biztonságos, ezért az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) leállíttatta az ajkai kórház CT-jét, és az ajkai és környékbeli betegeket most a veszprémi kórházban CT-zik. A csatorna később arról adott hírt: egy daganatos beteg halához vezethetett, hogy az ajkai Magyar Imre Kórház CT-berendezése annyira rossz minőségű felvételeket készített, hogy azokon nem tudták felismerni az elváltozást.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »