A hitelezéstől függ az eurózóna gazdasága

Draghi, aki az inflációs nyomás hiánya miatt erőlteti az alacsony kamatkörnyezet és a kötvényvásárlási program fenntartását, pénteken kijelentette: az alacsony bérdinamika miatt muszáj fenntartani a laza monetáris politikát. Egyre több jel utal azonban arra, hogy hamarosan beindulhat a béremelkedés, és megerősödhet az infláció is – tette hozzá. Kiemelte, hogy az ingyenhitelek miatt nem fenyeget hitelbuborék kialakulása a közösségben.

Forrás: AFP

Draghi, annak ellenére, hogy függőnek nevezte a közösség gazdaságát, egyre magabiztosabban nyilatkozik róla. Pénteken úgy vélekedett: az eurózóna növekedése már önmagát hajtja, azaz egyre inkább belső tényezők következménye. Emlékeztetett: a gazdasági talpra állás időszakában a monetáris politika volt a bővülés motorja, mára viszont az export, a fogyasztás, a beruházások és a kormányzati kiadások bővülése is fokozza a gyorsulást.

Ennek ellenére kitart a laza monetáris politika mellett, és megismételte, hogy az EKB a kötvényvásárlási program kivezetése után is fenntartja a rekordalacsony, nullaszázalékos alapkamatot. A jegybank a múlt hónapban közölte: havi 30 milliárd eurós összegben legalább jövő szeptemberig folytatja a kötvényvásárlási programot, de ha szükséges, akkor időben és összegben is meghosszabbíthatják.

A jegybankelnök szavaira a 10 éves német államkötvény hozama 1,5 bázisponttal 0,36 százalékra esett, a 10 éves francia kötvényhozam több mint 2 bázispontos csökkenéssel 0, 71 százalék alá érkezett. Az eurót nem mozgatta meg Draghi, az 1,18-os keresztárfolyam környékén állt a dollár ellenében.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »