A hurrikán tombolt, a négerek fosztogatnak Houstonban

Art Acevedo houstoni rendőrfőnök szerdán délelőtti sajtóértekezletén számolt be a bűnözők aktivizálódásáról, s felhívta a figyelmet arra, hogy rendőrnek öltözött (NÉGER) rablók kopogtatnak be a házakba és szólítják menekülésre az otthon maradottakat, majd fosztogatni kezdenek a kiürült lakásokban.

Houstonban szerda reggel – öt napig tartó, szinte szakadatlan esőzés után – napsütésre ébredtek a helybéliek. Texas délkeleti vidékein azonban változatlanul zuhog az eső. A szövetségi katasztrófa-elhárítási hivatal (FEMA) igazgatója, Brock Long sajtótájékoztatón közölte: Texasban mintegy 30 ezer embert sikerült a 230 menekültközpontban elhelyezni, legalább 30-40 ezer ház vált teljesen lakhatatlanná. Texas több mint 50 megyéjében van érvényben szükségállapot – mondta Long. Hozzátette: akár még évekig is szükség lehet önkéntes segélymunkások jelenlétére a térségben. Elaine Duke, a szövetségi kormány ügyvezető belbiztonsági minisztere Washingtonban, a FEMA központjában tartott rövid tájékoztatóján szintén azt közölte: a kormány arra számít, hogy a helyreállítás és az újjáépítés évekig eltarthat majd. Eddig 195 ezer texasi iratkozott fel a vihar elvonulta utáni újjáépítéshez kormányzati segítséget kérők listájára.

A segélymunkások Houstonban szerdán reggel felhívást tettek közzé, azt kérve, hogy akik otthonukban maradtak és azonnali segítségre van szükségük, fehér kendőt, törölközőt, ruhadarabot tegyenek az ajtóba, jelezve, hogy várják a segítséget.

A vihar szerdán rendkívül heves esőzésekkel elsősorban Louisiana államot sújtotta. Az állam nyugati megyéiben kötelező evakuálást rendeltek el. A parti őrség helikopterei és hajói készen állnak a mentésre, amint az időjárás ezt lehetővé teszi. Tom Price, egészségügyi miniszter szerdán reggel a Fox televíziónak adott nyilatkozatában a várható komoly egészségügyi gondokra hívta fel a figyelmet.

Hangsúlyozta, hogy egyelőre ugyan az életek mentése az elsődleges, de gondoskodni kell azokról, akik valamilyen súlyos vagy krónikus betegségben szenvednek. Houstonban és másutt is a vihar miatt leálltak a műveseállomások, bezártak gyógyszertárak.

A Vöröskereszt már megkezdte az inzulin és a legfontosabb gyógyszerek szállítását a térségbe. Donald Trump elnök – aki kedden Corpus Christiben és Austinban tett látogatást – szerdán délelőtt Twitter-bejegyzésben fejezte ki együttérzését a katasztrófa sújtotta vidékek áldozataival, közli az MTI.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »