A japán kormányfő Amerikába látogat

A japán kormányfő Amerikába látogat

A japán és amerikai kormányfő tárgyalásán április 17-20. között Észak-Korea és a Phenjan által elrabolt japán állampolgárok ügye is szóba kerül.

Abe Sindzó hétfőn a kormány, illetve a kormánykoalíció vezetőivel találkozva jelentette be, hogy a floridai Mar-a-Lagóba utazik, hogy kétoldalú csúcstalálkozón vitassa meg a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseket, közöttük Észak-Korea problémáját.
„Személyesen kérni fogom, hogy Trump elnök vesse fel a közelgő amerikai-észak-koreai csúcstalálkozón az elrabolt japán állampolgárok ügyét is, mely (Japán számára) fontos kérdés” – mondta a miniszterelnök.

Trump novemberi tokiói látogatásán találkozott több elrabolt japán hozzátartozóival, és ígéretet tett arra, hogy együttműködik Abéval az elraboltak szabadon engedéséért. Japán szerint 17 állampolgárát rabolta el Phenjan az 1970-es és 1980-as években.

Trump és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető várhatóan május végén találkozik minden idők első amerikai-észak-koreai csúcstalálkozóján Washingtonban. Előtte Kim a tervek szerint Mun Dzse In dél-koreai elnökkel tárgyal április 27-én.

Kim Dzsong Un márciusban előre be nem jelentett látogatás tett Kínában, és tárgyalt Hszi Csin-ping kínai elnökkel.

Abe megjegyezte, hogy Észak-Korea első emberének a világ vezetőivel folytatott mostani párbeszéde a nemzetközi közösség által gyakorolt „legnagyobb nyomás” eredménye, és hangsúlyozta, hogy továbbra is nyomást kell gyakorolni Phenjanra annak érdekében, hogy konkrét lépéseket tegyen atomfegyverei leszerelése irányába.

Trumppal való találkozóján Abe várhatóan kérni fogja az amerikai elnököt, hogy adjon mentességet Japán számára az acélra és alumíniumra kivetett amerikai importvámok alól – közölte egy japán kormányilletékes.

Abe legutóbb 2017 februárjában járt az Egyesült Államokban, röviddel Trump beiktatása után.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »