A kedvező gazdasági hírek veszélyei

A kedvező gazdasági hírek veszélyei

Az idei esztendő úgy kezdődik, hogy fellendülés látszik a világgazdaságban. Az elmúlt fél évben a hivatalos növekedési előrejelzéseket, mint például a Nemzetközi Valutaalap (IMF) prognózisait – amelyek megegyeztek a magáncégek előrejelzéseivel, vagy akár meg is haladták őket – felfelé módosították. A mostani helyzet azonban nem minden tekintetben nevezhető kedvezőnek.

Természetesen számos pozitív indikátor fűti az optimizmust. Az eurózóna feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe 2017 decemberében rekordszintre emelkedett, s a görög gazdaság is végre növekszik. Emellett most úgy tűnik, hogy az amerikai gazdaság növekedési üteme az idei évre vonatkozóan vélhetőleg meghaladja az IMF októberi 2,3 százalékos előrejelzését.
A feltörekvő piacokkal kapcsolatban az mondható el, hogy úgy látszik, Kína elkerülte a hirtelen lassulás kockázatát. Miközben a kínai gazdaság már nem két számjegyű százalékos ütemben növekszik, a gazdaság megnövekedett mérete azt jelenti, hogy abszolút értelemben a mostani 7 százalékos éves növekedési ráta meghaladja a múltban mért 10 százalékos rátát. Törökország 2017 harmadik negyedében 11 százalékos bővülést ért el. Brazília pedig, amely 2016-ban negatív növekedésen esett át, várhatóan túlteljesíti az IMF 1,5 százalékos növekedési előrejelzését az idei évre vonatkozóan.

Ahogy az elmúlt évek pesszimizmusa fokozatosan eltűnt, az utóbbi években megfogalmazott figyelmeztetések közül néhány idejétmúlttá vált. Robert Gordon, a Northwestern University közgazdásza például azt állította, hogy az amerikai gazdaság lassulásra van ítélve, mivel a mai technológiai innovációk nem hajtják majd oly mértékben a növekedést, mint az elmúlt időszakok technológiai innovációi. Lawrence H. Summers véleménye is nagy figyelmet kapott. A Harvard közgazdásza kifejtette: a világot az a kockázat fenyegeti, hogy egy „elnyúló stagnálásba” csúszik, mivel a kamatszint, mely ahhoz szükséges, hogy a kívánt befektetési szintet a kívánt megtakarítási szinttel hozza összhangba, nulla százalék alatti.

Miközben már úgy tűnik, hogy a nulla százalék alatti kamatszinttel nem kell korlátozó tényezőként számolni, vannak olyan faktorok, amelyek aggodalmat okozhatnak. Ezek egyike az adósságszinttel kapcsolatos. Azáltal, hogy a fejlett gazdaságoknak már nincs szükségük a rendkívüli monetáris politika fenntartására, a nominális kamatráták emelkedni fognak a jelenlegi historikusan alacsony szintről. Ahogy ez bekövetkezik, a magas adósságszintek problematikussá válhatnak, ami akadályozhatja a növekedést a nem megfelelő adósságleépítés kiváltásával. Mindamellett azt is el kell mondani, hogy az alacsony infláció miatt aligha várható, hogy a kamatráták megugranak. A monetáris politika fokozatos normalizációjának pedig nem szükségszerűen lesz negatív hatása a bővülésre vagy az inflációra.

Egy másik potenciális akadályról is beszélhetünk: a termelékenység növekedésének hosszú távú csökkenése még nem fordult meg. Ehelyett úgy tűnik, hogy a mostani fellendülést a kereslet hajtja, a magánfogyasztás a legnagyobb húzóerő, bár végre-valahára a privát beruházások mértéke is emelkedni kezdett. E trendek mellett a foglalkoztatás jelentős növekedése is megfigyelhető, ami jó hír, de nem fog örökké tartani.

Hosszabb távon a gazdasági teljesítmény és a potenciális növekedés a kínálatoldaltól függ, különösen a termelékenységi bővülés újjáéledésétől. A technológiai optimisták azt állítják, hogy a technológia fűti majd a szükséges növekedést, ahogy csökken a digitális képességek és az alkalmazásuk közti rés a gazdaságban. Korai azonban még megmondani, vajon nekik vagy a Robert Gordonhoz hasonló technológiai pesszimistáknak lesz-e igazuk. Mindkét oldalon vannak meggyőző érvek, ám magamat az óvatos technológiai optimisták közé sorolom.

Arról nem sok szó esik a gazdaságról szóló vitákban, hogy az országokon belüli egyenlőtlenség mértéke gyorsan növekszik. Miközben az egyes országokban különböző mértékű az egyenlőtlenség, szinte mindenhol nyilvánvaló, hogy az egyenlőtlenség mértéke emelkedik, a jövedelmek és a vagyonok mindinkább a legfelső rétegnél koncentrálódnak. Ez a trend fel fog gyorsulni, ahogy az új technológiák – függetlenül attól, hogy mekkora termelékenységi bővülést eredményeznek – tovább növelik a képzettséghez köthető hasznot, a jövedelmet az élenjáró technológiai cégekhez irányítják, valamint monopóliumközeli helyzetek új típusait teszik lehetővé, illetve globális szinten elősegítik a „győztes mindent visz” helyzet kialakulását.

Ebből a szempontból a legnagyobb veszélyt a növekedésről szóló túláradó cikkek jelentik. Sokan úgy vélik, hogy a gyors bővülés tényleges csodaszer az egyes országok politikai és társadalmi gondjaira, beleértve a populizmus és a nacionalizmus térnyerését is. Ha azonban a gyors növekedés haszna a felső jövedelmi 5 vagy 1 százaléknál csapódik le, akkor a szociális feszültségek erősödni fognak. Továbbá nehéz lesz olyan intézkedéseket kialakítani, amelyek képesek megfordítani a káros politikai folyamatokat, és elősegíteni a szélesebb körű növekedést.

Ezzel nem azt állítjuk, hogy semmit nem lehet tenni. Épp ellenkezőleg! Kiemelt prioritást kell kapniuk a megoldások kidolgozásának oly módon, hogy a szakpolitikai vitáknak azon intézkedésekre kell összpontosítaniuk, amelyek elősegíthetik a valóban inkluzív gazdaságok megteremtését.

Az egyik ilyen intézkedés az lehetne, hogy a megfizethető és minőségi oktatáshoz, ideértve a tovább- és átképzéseket, a társadalom minél szélesebb rétegei hozzáférhessenek. A versenyt ösztönző szabályozási keretrendszer kialakítása szintén segítene, mint ahogy az adóalap csökkentési lehetőségeinek korlátozása is. Az állami kutatásokat pedig úgy kellene finanszírozni, hogy az adófizetők részesedést kaphassanak a kutatások profitábilis eredményeiből. Hasonlóképp az infrastrukturális beruházásoknak a saját tőkével kapcsolatos explicit célokkal kellene rendelkezniük. A cél az lenne, hogy az egyenlőtlenség ellen két fronton folyjon küzdelem. Egyrészt biztosítani kell, hogy az adózás előtti jövedelmek inkluzívabb módon emelkedjenek, másrészt az adók és transzferek kiegyenlítő szerepének is erősödnie kell.

A piacok globális hatásainak ismeretében elmondható, hogy sok intézkedés esetében nemzetközi együttműködésre lesz szükség, hogy ezek valóban eredményt érjenek el. Azzal, hogy a világkereskedelmet, a beruházásokat, a versenyt és a szellemi jogokat érintő ügyek egyre jobban összekapcsolódnak, kulcsfontosságúvá vált egy olyan globális megközelítés, mely holisztikus módon kezeli e kérdéseket.

A nagyobb szintű inkluzivitás elérésének – ami egy nehéz, de megvalósítható cél – kudarca társadalmi feszültségeket gerjesztene, s a már amúgy is felerősödött nacionalizmust tovább fűtené. Ez mindenki számára káros folyamatokat okozna. A mostani jó növekedési hírek azzal a veszéllyel járnak, hogy a szóban forgó kockázatok nem kapnak kellő figyelmet – ahogy a mostani kedvező helyzet gyengítheti a szükséges változtatásokhoz kellő akaratot –, így a makroszinten jelentkező növekedésnek csak a leszivárgó (trickle-down) hatásai realizálódhatnának a gazdaságban.

Copyright: Project Syndicate, 2018
www.project-syndicate.org


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »