A kisrendőrök cáfolják vezetőik hazugságait: a kölni horda nagyrészt frissen érkezett szíriai "menekültekből" állt

A kisrendőrök cáfolják vezetőik hazugságait: a kölni horda nagyrészt frissen érkezett szíriai "menekültekből" állt

A helyi rendőrök végre kimondták: a szilveszter éjszaka Kölnben nők ellen elkövetett támadások mögött nagyrészt Szíriából származó, nemrég regisztrált menedékkérők állnak – közölte csütörtökön a Die Welt. Most pedig annak, aki behívta őket az országba, szépen fel kellene állnia, vállalni a felelősséget, és nagyon gyorsan eltűnni a süllyesztőben. Csakhogy neki más a küldetése…

A rendőrség legfrissebb tájékoztatása szerint több mint száz rendőrségi feljelentést tettek annak kapcsán, hogy fiatal, többnyire ittas, külföldi származású férfiak fenyegettek, szexuálisan zaklattak vagy kiraboltak az újév beköszöntét ünneplő nőket a kölni dóm közelében.

A szilveszter éjszaka a helyszínen intézkedő rendőrök beszámolója a támadók kiléte kapcsán több tekintetben is szembemegy a rendőrség által hivatalosan közölt információkkal. Wolfgang Albers, a helyi rendőrség vezetője korábban azt mondta, az elkövetők egy nagyjából ezer fős csoportból kerültek ki, akik "kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak".

A rendőrök ezzel szemben, vezetőjüket cáfolva a Die Weltnek úgy nyilatkoztak, közel száz személyt igazoltattak a kölni dóm közelében szilveszter éjszaka, akiknek többsége szíriai, kisebb része észak-afrikai származású. Hozzátették, hogy a legtöbben nemrég Németországba érkezett menedékkérők, akik személyazonosságukat befogadóállomáson kiállított menedékkérelem-másolatokkal igazolták.

Az újság szerint nem csupán a helyszínen szolgálatot teljesítők beszámolói, hanem a kölni rendőrség január másodikán készített jelentése is ellentmond Albers korábbi hazugságainak. A Die Welt birtokába került dokumentumból az derült ki, hogy a támadók jelentős része menedékkérő volt.

A Die Welt arra is rámutatott, hogy a hivatalos beszámolók szerint az elkövetők elsődleges célja lopás volt, és a szexuális zaklatás másodlagos szerepet játszott a támadásoknál. Ezzel szemben a kölni rendőrök a német lapnak azt mondták, "a többségükben arab elkövetők esetén elsősorban szexuális cselekményekről volt szó, az ő szempontjukból, saját szexuális szórakozásukról."

(MTI korrigálva)

Korábban írtuk: "Szír vagyok, barátságosan kell bánnotok velem, Merkel asszony hívott meg engem!" – Még a rendőröket is megtámadták Kölnben


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »