A Knorr-Bremse tavaly is támogatta a magyar oktatást

A Knorr-Bremse tavaly is támogatta a magyar oktatást

Tavaly év végén rekordmennyiségű, összesen 26 pályázat érkezett be a kecskeméti telephelyén és a budapesti R&D Központjában és így 12 általános iskola, óvoda és alapítvány részesült összesen mintegy 16 millió forint támogatásban- tette közzé a Knorr-Bremse.

A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. 2017-ben is meghirdette a Local Care elnevezésű pályázatát, melynek keretében a vállalat önkéntes dolgozói helyi intézmények, alapítványok fejlesztési projektjeinek támogatására nyújthatták be pályázataikat.

Tavaly év végén rekordmennyiségű, összesen 26 pályázat érkezett be a kecskeméti telephelyén és a budapesti R&D Központjában és így 12 általános iskola, óvoda és alapítvány részesült összesen mintegy 16 millió forintos (átszámítva mintegy 51 ezer euró) támogatásban.

A Knorr-Bremse jótékonysági szervezete, a Knorr-Bremse Global Care a társadalmi felelősségvállalás jegyében több mint 10 éve segíti a rászorulókat világszerte. 2015-ben, a Knorr-Bremse Global Care fennállásának 10. évfordulójára egy egyedülálló kampányt indított, mely az önkéntesként tevékenykedő dolgozóinak a munkáját segítette a régióban. Azóta a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. minden évben bátorítja dolgozóit, hogy önkéntes munkát vállaljanak fel közösségi projektekben, amit a vállalat anyagilag is támogat.

A Knorr-Bremse kötött pályás járművek és haszonjárművek fékrendszereinek piacvezető gyártóvállalata, valamint ezek további alrendszereinek beszállítója, melynek forgalma a 2016-os évben megközelítette az 5,5 milliárd eurót.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »