A kormány és egyes minisztériumok átszervezésérõl döntött a kabinet

A kormány és egyes minisztériumok átszervezésérõl döntött a kabinet

A Regionális Fejlesztési, Közigazgatási és Európai Alapokért felelős Minisztérium átszervezéséről döntött szerdán a kormány.

A sürgősségi rendelet értelmében az említett szaktárcából két minisztérium jön létre: a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium, valamint az Európai Alapok Minisztériuma.

A kabinet közleménye szerint az új minisztérium felel majd a 2014-2020-as ciklus uniós projektjeinek gyakorlatba ültetéséért.

Szintén a szerdai ülésen döntött a kormány arról, hogy a korábbi Közmeghallgatási és Társadalmi Párbeszédért felelős tárca struktúráit és tevékenységét a kormányfőtitkárság veszi át.

Kivételt képeznek a társadalmi párbeszéddel kapcsolatos tennivalók, amelyeket ezentúl a Munka és Társadalmi Igazságosság Minisztériuma lát el.

A Duna-Delta Rezervátum Igazgatósága a kormányfőtitkárság hatásköre alól a Környezetvédelmi Minisztérium hatáskörébe kerül át.

Az Országos Előrejelzési Bizottság a pénzügyminisztériumtól a kormányfőtitkársághoz, míg a Románia Digitális Ütemtervének Igazgatósága a kormány közvetlen alárendeltségéből a távközlési tárcához kerül át – döntött szerdán a kormány. (agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »