A legtöbb kórházban komoly gondok vannak a diétás ellátással

Hiába jár az ételintoleranciával küzdőknek a diétás ellátás a kórházakban, a legtöbb helyen ezt nem tudják biztosítani. Ilyen a gluténmentes diéta is, amelyre sorozatos a panasz. Az egészségügyi államtitkár hallgat, nem nyilatkozik a kórházi étkeztetés állapotáról.

Egy, a Hír TV-nek nyilatkozó budapesti asszony 15 éve cöliákiás, vagyis gluténmentes diétát kell folytatnia. Alig egy éves gyermekével egy bakteriális fertőzés miatt kerültek legutóbb kórházba. Hiába jelezte előre lisztérzékenységét, ugyanazt kapták, mint a normál étrendű betegek.

„Reggel közölte velünk a nővér, volt egy kisebb elírás az étrendünkben, hogy már olyan késő, hogy nem tudják megoldani, majd csak másnaptól. Másnap reggelire sem érkezett semmi, vagyis kaptunk egy üres margarint, egy üres kockalekvárt, de még egy puffasztott rizs sem érkezett” – mondta.

Egy másik budapesti nő is hiába jelezte a betegfelvételnél tizenéves lánya kötelező diétáját „A műtét második napján kenyeret kapott, lisztes zöldborsófőzeléket kapott, arról nem is beszélve, hogy hasi műtét után nem adunk zöldborsófőzeléket, de a lényeg, hogy nem adták át egymásnak az információt, nem olvasták el, nem figyeltek oda, és nekem az a véleményem hogy, ez nem pénz kérdés az egészségügyben, hanem figyelem kérdés” – jegyezte meg Dobner Éva.

Számtalan hasonló panasz van a magyar kórházi ellátásra. Van aki a győri kórházban két szelet sajtot és teát kapott reggelire, gluténmentes kenyér ugyanis nem volt. Más a nyíregyházi gyermekintenzíven kapott búzalisztes zsemlét. Pedig elvileg ez nem történhetne meg.

„Ez az alapvető anamnézisben, tehát amikor felveszünk valakit, vagy orvos, vagy ápoló, amikor felveszi a kórelőzményt, akkor ez kiderül, hogy valamilyen diétát folytat, hogy valamire érzékeny, és akkor ezt kötelező betartani. Ezért vannak például a dietetikusok a kórházakban, hogy megfelelően biztosítsák, hogy amellett, hogy bizonyos tápanyagok kimaradnak, a beteg tápláltsága ne romoljon” – emelte ki a Hír TV-nek Henter Izabella dietetikus.

A gluténmentes termékek valamivel drágábbak ugyan, de rizzsel, kukoricával vagy kölessel helyettesítve már nem növeli annyira a számlát. Az intézményeknek ráadásul kötelező biztosítani a diétát a betegek részére.

„Ha az orvosnak tudomása van a betegnek valami olyan betegségéről, amely másfajta táplálkozást, táplálást igényel, akkor köteles az orvos olyan diétát rendelni. Ugye nagyon régi hagyománya van ennek, hiszen a kórházakban mindig is volt epekímélő-, vesekímélő menü, tehát vannak olyan betegségek, amiket régóta valamilyen másfajta táplálkozással is kezelünk. Ehhez zárkóztak fel ma a különböző allergiák és azért szükséges emiatt az orvosi indikáció” – emelte ki Kincses Gyula volt egészségügyi államtitkár, egészségpolitikus.

A jelenlegi egészségügyi államtitkártól az egyik lakossági fórumon hiába vártunk választ a kórházi diétás étkeztetés problémáira, nem kívánt nyilatkozni. Pedig a betegek beszámolói szerint nemcsak a pénzen múlik a megfelelő ellátás, hiszen van olyan kórház, például a budapesti Bajcsy Zsilinszky, ahol ezt meg tudják oldani.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »