A liberális Európa bukása

A jelenlegi tömeges migráció, mondhatni népvándorlás, tömeges folytatódása esetén pár évtized alatt meg fogja adni a kegyelemdöfést, vagy ha úgy tetszik az eutanázia injekcióját Európának. Ez utóbbi kifejezés jobban illik a liberális Európa agóniájához.

Európa hosszú évszázadok folyamán építette fel kultúráját, gazdaságát, morális értékeit. E folyamatokban számos törés következett be. A felvilágosodás, a francia forradalom nemcsak a meghaladott rendi-feudális struktúrákat döntötte le, hanem a korábbi keresztény Európa alapvető erkölcsi értékeit is.

A XIX. század Európában és az Újvilágban látszólag a liberalizmus diadalútja volt. Eddig páratlan gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődés zajlott le. Az I. világháború, a Párizs környéki békék gátlástalansága, a bolsevizmus azonban lerombolták a liberalizmus alapértékei jelentős részét.

Bár látszólag egymással szemben álltak, azonban az állam szerepének, a szociális beavatkozás elvének, a társadalmi erkölcs bizonyos kérdéseire adott megoldásokban számos hasonló választ adtak a két világháború közötti nemzeti totális államok és a polgári demokráciák. A II. világháborút követő nyugati polgári demokráciák – jobb- vagy balközép kormányaikkal- szintén részben hasonló elveket követtek.

Megközelítőleg a 90-es évtized közepétől belezuhant a globalizációs sziklatömb a pocsolyába. A neoliberális offenzíva jelentős mértékben szétzilálta az addig működő társadalmi, szociális kötelékeket, jogrendszert és erkölcsi értékeket. A liberális demokrácia diadalával beérkezett változások a következőkben foglalhatók össze:

E „liberális demokrácia” kell, hogy szembenézzen a mára tömegessé váló migrációs folyamatokkal. Először próbáljuk meg körbejárni napjaink migrációjának okait. A konfliktusok epicentruma főként Közel-Kelet és Észak-Afrika. E térségben mintegy három-négy évtizede bonyolult geopolitika küzdelem folyik a hegemón szerepért. A regionális középhatalmak és a kisebb államok hatalmi-geopolitikai küzdelmét átszínezik a vallási: szunnita-síita-vahabita-alavita ellentétek. A küzdelem nyertesei még nem látszanak, vesztesei annál inkább.

Nyilvánvalóan sok tekintetben vitatható volt a Közel-Kelet több autoriatív-nacionalista-államkapitalista rendszere, azonban számos jó oldaluk is volt. A Baath pártok vezette Irak és Szíria, Mubarak és Khadafi rendszerei felmutattak bizonyos gazdasági-szociális fejlődést és belső stabilitást. Nem voltak felekezeti ellentétek, biztosítottak voltak az itt évezredek óta élő keresztények és zsidók, örmények jogai, vallásszabadsága. Az sem mellékes, hogy a nők jogai, perspektívái, lehetőségei is sokkal kedvezőbbek voltak, mint számos, a vallást fundamentalista módon értelmező államban. Tény, hogy ezen államokban a demográfiai növekedéssel nem tudott lépést tartani a gazdasági és szociális fejlődés, megjelent a korrupció, mindez feszültségeket váltott ki.

Az ellenérdekelt államok szabadcsapatokat vetettek be e rendszerek ellen, fellázították a velük azonos vallási és társadalmi csoportokat. A nyugati nagyhatalmak a liberális polgári demokráciák is szövetségeseket kerestek e rendszerek ellenzéke bizonyos csoportjaiban. Úgy vélték bizonyára, hogy nyugatbarát, a gazdasági erőforrásokat nekik kiszolgáltató polgári liberális és demokratikus rendszereket hozhatnak létre.

Ami Ukrajnában részben bejött, az itt másképp alakult. Zárójelben az EU itt is ostoba módon ragaszkodik a nyugati szövetségesek és a bolsevizmus elvtelen kompromisszuma által létrehozott szervetlenül kialakított államhatárokhoz, a szélsőséges sovinisztákban találtak szövetségeseket. Ez hasonlóképp olyan tájékozatlanság, mint mikor az EU 2008-ban Koszovó határai megállapításakor az 1878-as berlini kongresszus által kialakított határokhoz ragaszkodott az etnikai szempontok figyelmen kívül hagyásával.

A közel-keleti régióban a szellem tehát kiszabadult a palackból, az óhajtott komprádor liberális demokráciák helyett kimondhatatlan és beláthatatlan perspektívájú káosz bontakozott ki. Az eddigi rendszerek ugyan szétzilálódtak, azonban megjelent és tért nyert a hangsúlyozottan nem az iszlám, hanem annak eltorzított és középkori értelmezésű fanatikus variánsa az ISIS, a terrorkalifátus. E terrorisztikus hatalom talán mintegy 50000 négyzetkilométeres, 5-8 milliós szíriai és iraki területen átvette a hatalmat, elüldöz vagy megöl minden tőle vallásilag eltérő személyt vagy népcsoportot.

A jelenlegi migráció fő forrása tehát e területekről menekülő több millió ember. Modellezni azonban más okokat, feltételeket is lehet. Valószínűsíthető bizonyos észak-amerikai üzleti és politikai körök beavatkozása, a rivális EU gyengítése céljából vagy, mert az EU nem kapcsolódott a tervezett szabadkereskedelmi társuláshoz. Ezzel magyarázhatóak Soros György akciózásai is.

Nem kizárható egyes iszlám államok bizonyos politikai centrumai részéről, mint stratégiai cél a migráció révén a befolyás erősítése Nyugat-Európában. Minden bizonnyal a török politika is könnyíteni akar az országra nehezedő terheken.

A harmadik modellezhető ok a legegyszerűbben belátható. Természetesen lehet szükség itt külső munkaerő integrálására, azonban más politikai megfontolások is megjelennek. A politikai paletta minden színárnyalatában /a kereszténydemokráciától a szociáldemokráciáig/ jelen van az extrém liberális, szabadkőműves irányzat a multikulturális Európa téveszméje. Tehát nincs is szükség olyan közvetlenül agresszív, szabadkőműves ideológiát megjelenítő kis pártokra, mint példaként a Marco Panella vezette Radikális Párt Olaszországban a 70-es és 80-as években, vagy mint a magyarországi SZDSZ, vagy a DK. E felfogás demagóg képviselőit lehetetlen meggyőzni, de azért a komoly érvek is hatnak, példaként a francia zsidóság felelős és konzervatív csoportjai Le Pen mellé álltak. Ostoba lányáról itt nem kell beszélnünk.

Mi lehet e politika kifutása, végeredménye? A mintegy 450 milliós EU – melynek megközelítőleg 15 százaléka eddig is bevándorló /ázsiai vagy afrikai államokból/ – potenciálisan újabb tízmilliók bevándorlásával nemcsak hogy megoldhatatlan szociális-gazdasági integrációs feladatok elé kerül, hanem saját eddig mintegy 2500 év alatt felépített kulturális, morális, etnikai és vallási identitását is kockáztatja, elvesztheti. Új népcsoportok megjelenése eltörli az előző kultúrát, morált, civilizációt. Elég, ha a svéd, francia nagyvárosok „no go” zónáira gondolunk, vagy a 2006 őszi párizsi zavargásokra. Kicsiben ezt hazánkban is megfigyelhetjük, ahogy példaként virágzik a „roma kultúra” némely településen, példaként Abaúj hajdan magyar református, vagy Baranya régen katolikus és sváb falvaiban. Itt természetesen nem a hungarikumként értékelhető cigányzenére gondolhatunk.

Nyilvánvaló, hogy keresztény elvi alapon az üldözött és menekülő emberek felé segítőkészen kell fordulni.

Magával az iszlámmal soha sem volt baj, hazánkban sem, száz éve a Kecskemét Th. Jogú város Felsőkereskedelmi Iskolájában Héjjas Jenő bosnyák iskolatársai iszlám hittanoktatásban részesültek. Az arányok eltolódása viszont súlyos veszélyforrásokat rejthet. Azonban ekkora tömegek kontrollálatlan beáramlása páratlanul nehéz, lehetetlen helyzetet teremthet. Az említett szociális, elhelyezési problémákon, civilizációs konfliktusokon túl e százezrek között ott lehetnek a potenciális bűnözők, de az ISIS potenciális terrorista csoportjai is, melyek szükség vagy utasítás esetén aktiválódhatnak.

Nyilvánvalóan a százezres méretű migráció nem Horgos és Röszke között, vagy éppen Udvarnál megállítható. Az EU vezetőinek téves értelmezése, koncepciótlansága nem képes a helyzeten segíteni. A négy évvel ezelőtti hibáikat sem képesek korrigálni. Szerencsére Egyiptom stabilizálódott, azonban nem képesek a három-négy részre bomlott Líbiában megfelelőképpen erős hatalmi tényezőt, esetleg ütközőállamot létrehozni, mely képes lenne a Szaharától délre lévő fekete-afrikai országokból induló bevándorlás útját lezárni és kiküszöbölni a szervezett embercsempészetet. Ez a probléma főként Olaszországra helyeződik, ahol a haditengerészet hősies embermentő munkát végez.

Szíriában Basar al Asszad elnök alkotmányreformja ellenére, a megegyezés keresése helyett az ellenzéket, a káoszt támogatják még ma is. Asszad egyébként ismereteim szerint belement volna az 1916-ban a brit-francia hatalmi érdekszférák határvonala megvonása /Sykes-Picot egyezmény/ alapján létrehozott akkor francia mandátum Szíriában új entitások létrehozásába.

A béketeremtésen túl a nyugati és az iszlám világ gazdasági nagyhatalmainak jelentős eszközökkel kellene a lerombolt országok újjáépítését, a menekülthelyzet stabilizációját elősegíteni. E kérdésben az első lépést a németek talán már megtették.

A ránk következő téli hónapokban a migráció valószínűsíthető visszaesése időt adhat az EU vezetésének és kormányainak a probléma az EU külső határainál történő megállításának megszervezéséhez. Ehhez azonban Olivier Roy professzor, a kérdés legkiemelkedőbb francia szakértője szerint értelmezni kell Törökország szerepét és ambícióit Líbiában, Egyiptomban és Szíriában, valamint megegyezésre kellene jutni a síita Iránnal. Ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy a kurd kérdés perspektívái végiggondolása nélkül mindez nehezen körvonalazható.
Más európai vezetők inkább vádaskodnak az Európa biztonságában történelmi feladatot felvállaló és példát mutató magyar kormány ellen. Gondolok itt a páratlanul ostoba kijelentésével elhíresült osztrák kancellárra, vagy a fanarióta rafináltsággal viselkedő Victor Ponta román kormányfőre. A Paris Macht fotóján a problémák egyik okozója, Nicolas Sárközy Korzikában fürdőzik feleségével, miközben rendőreink emberfeletti munkát végeznek a határzár védelmében és a migránsok életfeltételei, egészsége biztosításában.

Mondjuk ki nyíltan, sok esetben még reális értékelésről, vagy minimális jóindulatról sem beszélhetünk. Idézzük csak Petőfit:

„Dehogy testvér a magyarnak a világ,
Ellensége minden ember, akit lát”

Ha ez talán szerencsére nem is teljesen így van, de nagyon sok rosszindulattal találkozhatunk. Európa meghátrálása feladhatja saját civilizációjának védelmét, megőrzését. Nyilvánvalóan nem magára az iszlám vallásra, hanem a mögötte érkező etnikai nyomásra gondolhatott a Duce a 30-as években, mikor kijelentette, hogy majd akkor lesz Rómában mecset, mikor Mekkában keresztény templom. Rómában már van mecset, Mekkában soha sem lesz keresztény templom. Ez egyébként azért sem vonatkozhatott magára az iszlám vallásra, mert a gyarmatokon az akkori Itália az oktatás, a népesség szerinti aranyaiban megelőzte a briteket és a franciákat. Ezért is joggal minősítette őt Giancarlo Fini a 90-es években a XX. század Európája egyik legnagyobb politikusának.

Téved bárki, aki azt gondolja, hogy e mai migránshullám esetleges szerencsés lecsengésével a kiváltó okok megszűnnek. Ázsia és Afrika demográfiailag gyorsan növekvő államaiban, ahol a gazdasági és szociális viszonyok nem követik a népesség növekedését állandósulhatnak a társadalmi-politikai feszültségek, felerősödhetnek a politikai és vallási szélsőségek, folyamatossá válhatnak a törzsi- és a polgárháborúk. Reményeink szerint bekövetkezhet a fejlett államok felzárkóztató tevékenysége is, azonban a rosszabb verziót, vagyis a migráció újabb és újabb hullámait sem zárhatjuk ki.

Nézzünk azért néhány példát a migráció potenciális forrását jelentő egyes ázsiai és afrikai országok demográfiai változásai összehasonlítására. Forrásként a M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal által összeállított Magyar Statisztikai Zsebkönyv 1936, a KSH által összeállított Magyar Statisztika Zsebkönyv 1981, valamint a Wikipédia mai adatait vetettem össze.

Ország: Népesség millióban: 1935 1979 2015

Ázsia:
Irak 3,3 20 33
Afganisztán 7 15,5 30
Szíria 3,2 /és Libanon/ 8,3 22
Banglades csak brit India van 86,6 175
Pakisztán csak brit India van 79,9 172

Tehát egyelőre csak ezen államokat vizsgálva, hatalmas népességrobbanásról beszélhetünk, mely kiszámíthatatlan politikai- migrációs folyamatokat válthat ki. Mint látjuk, a stabil államokból /Irán, Indiai Köztársaság/ nem indul migráció.

Afrika:
Egyiptom 15,3 41 82
Líbia 0,7 2,8 6,5
Nigéria 20 75 175
Francia Nyugat-Afrika 14,5

Ma:
Csád 4,4 13
Mali 6,5 18
Niger 5,1 18

Mindehhez hozzáfűzhető, hogy a hajdani francia Nyugat-Afrika területéhez még több mai állam is hozzátartozott. Az afrikai kontinensről azért az említett államok kerülhettek elemzésre, mert egyrészt az észak-afrikai konfliktuszónában helyezkednek el, másrészt pedig belső konfliktusaik miatt potenciális kibocsátók lehetnek. Egyiptom vezetése ugyan stabilizálta az országot, de léteznek külső és belső veszélyforrások. Líbia széthullott, szabad utat nyit a Szaharától délre eső államokból induló migrációnak. Érdekes, hogy a térség másik középhatalma, Algéria vezetése, a FLN le tudta törni a 90 es években az országban elszabadult szélsőséget. /FIS-Iszlám Üdvfront/. Ezért Algériából nincs is lényegi migráció.

Bár az egyetemen kezembe került Sík Endre Fekete-Afrika történetéről írt műve, számomra sokkal érdekesebbnek és fontosabb példának tűntek Latin-Amerika populista, harmadikutas rendszerei. Ma már egészen más e világ, a gazdasági fejlődés és a demográfiai robbanás itt sem párhuzamos, megjelentek a vallást teljesen félreértelmező terrorszervezetek, példaként a Boko Haram, bár Nigéria vezetése küzd ellene, de ez egy ilyen hatalmas országban igen bonyolult kérdés. A többi államban is léteznek hasonló jelenségek, mindez a Szaharán át Európa felé történő meneküléshez vezet, de lehetnek gazdasági okok is.

Összegezve tehát nem kizárható, hogy bizonyos ázsiai és afrikai államok belső konfliktusaiból, de a víz és az élelmiszerek hiányából fakadóan is következő évtizedekben tízmilliók, de akár százmillió ember is érkezhet Európába. Mindezen kérdések tehát nem Horgos és Röszke között, hanem Európa és a NATO külső határain megoldhatóak. Mindemellett a világ fejlett államai segítsége, az érintett afrikai és ázsiai államcsoportok egyeztetése nagyon sokat segíthetne.

Ha a legnegatívabb verziót feltételezzük, talán mindenki számára megérthető, hogy nagyarányú idegen tömegek etnikai túlsúlya, megjelenése elmossa, leradírozza az előző civilizációt. Távlatilag ez milyen változásokat idézett elő? Lássunk néhány ötletszerűen kiemelt történelmi példát.

Erre ókori példa a hatalmas hellenisztikus államok eltűnte. Nagyszámú újabb példát is lehetne említeni Európából is. Jórészt asszimilálták Franciaország vagy Nagy Britannia őshonos kisebbségeit, de a történelmi Magyarországba bevándorlók egyes országrészeken többséggé válásáról is beszélhetünk. A bevándorlók aztán gyorsan önálló államcélokat fogalmazhatnak meg. Megemlíthetjük, hogy a Texasba bevándorló jenkik elszakították az államot Mexikótól az 1840-es években.

Ezek ugyan kusza gondolatfoszlányok, de bármikor, bárhol, bármi megtörténhet.

A „no go” zónákból enklávék lehetnek, az enklávék összenőhetnek, entitásokat formálhatnak, külső kapcsolatokat kereshetnek, Európa átjáróházzá válhat, az idegen szélsőségek felerősödhetnek. Nem lenne jó, ha a Dél-Afrikai Köztársasághoz hasonló jelenetek alakulnának ki, ahol a búrok agresszió célpontjai. Természetesen nem az országot vezető kulturáltabb fekete réteg, hanem a primitív és alantas rétegek részéről. Az sem lenne jó, ha mondjuk a Boko Haram rabszolgapiacain egyes törzsi uralkodók európai udvari bolondokat keresnének. Még a DK politikusai közül sem…

A humoron túl, jelenős potenciális veszélyforrások vannak. Maróth Miklós professzor, akinek Auctores Latini jegyzeteiből Catullust és Liviust tanulhattuk komoly veszélyre hívta fel a figyelmet. E szerint pár évtizeden belül Brüsszel lakosságának több mint a fele nem flamand és vallon lesz. Mikor 1984-ben először Brüsszelben jártam megfogott a hajdani németalföldi kultúra, a katolicizmus nagysága, méltósága: a Grand Place, a Saint Michael katedrális. A hollandok elleni 1830-as forradalom, mely a nemzeti opera betiltása miatt robbant ki, az európai polgári nacionalizmus, romantika egyedülálló eseménye volt. Ide költözne a harmadik világ?

Számunkra mégis Magyarország identitása megőrzése a legfontosabb.

Minden üldözött ember iránti emberség mellett azonban Zrínyi Miklóssal mondhatjuk: „Elfussunk? Nincs hová, sohun másutt Magyarországot meg nem találjuk, senki a maga országábul barátságunkból ki nem mégyen.” Ez így igaz.

Azonban mi sem vagyunk kötelesek annyi munkával és áldozattal felépített és megvédett hazánkat feladni. Senki kedvéért és barátságáért sem.