A „magányos farkasok” ellen semmit nem ér a titkosszolgálat

A Charlie Hebdo szerkesztőségének lemészárlását követő első évfordulón történt késes támadás megmutatta azt, amiben az Iszlám Állam reménykedik, s amitől Európa igazán retteghet. Ismert, csütörtökön „Allah Akbar!” felkiáltással, rontott be egy muszlim férfi az egyik párizsi rendőrkapitányságra, de az egyenruhások azonnal lelőtték.

A férfi, aki kezében egy henteskéssel tartott, a nemrég megjelent pontos azonosítás szerint Tunéziából származott, Tarek Belgacemnek hívták, és lopásért büntetett hajléktalan volt. Ami a történetben igazán fontos és érdekes, hogy a terrorista csak egy utánzat robbanómellényt viselt, ami alatt különböző üzenetek álltak németül és arabul.

Az egyik papíron Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam vezetőjének fogadott hűséget, mielőtt a biztos halálba ment volna. A levél szerint a szíriai katonai beavatkozást akarja megbosszulni Európán.

A jelekből úgy tűnik, a meghiúsult merénylet elkövetője nem állt valódi kapcsolatban az Iszlám Állammal. Nagyszabású akciókat elkövető társaival ellentétben ő nem utazott Szíriába vagy Irakba hogy kiképezzék, és nem szervezkedett hosszasan párizsi albérletekben bujkálva az őket figyelő titkosszolgálatok elől.

Ezzel pedig tökéletesen azt a tervet valósította meg, amire az Iszlám Állam kérte az Európába bevándorolt muszlimokat: korábban a terrorszervezet vezetője „magányos farkasoknak” nevezve a címzetteket, mindenkit önálló merényletek elkövetésére buzdított, ezt ugyanis gyakorlatilag lehetetlen kinyomozni és megelőzni.

Ha eddig nem lett volna elég dolguk az európai titkosszolgálatoknak, akik napi szinten akadályoznak meg támadásokat, akkor a helyzet most romlott csak igazán. A terrorizmus kapcsán ugyanis eddig sem csupán az elmúlt évben beözönlött egymillió emberről volt szó, hanem sokkal inkább azokról, akik már Nyugat-Európában születtek, de a No-Go zónák mélyében bűzlő gettókban sikeresen radikalizálódni tudtak. Márpedig ha a „magányos farkasok” száma egyre több lesz, Európának úgy marad egyre kevesebb esélye a túlélésre.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »