A magyar áruházak polcait veszi célba Világi Oszkár

A magyar áruházak polcait veszi célba Világi Oszkár

A magyarországi Tescóba már szállítjuk félliteres csomagolásban a vaníliaízesítésű tejet és kakaót, a Coop üzletlánccal pedig tárgyalunk az együttműködésről – közölte a Világgazdaság érdeklődésére Dóka Tímea, a szlovákiai Csallóköz termékeire épülő élelmiszeripari márka mögött álló Kukkonia Polgári Társulás elnöke. A hazai Tesco polcaira kerülő árucikkekről megjegyezte kiegészítésként, hogy nem Kukkonia márkanév alatt listázza őket a hipermarket. A Világi Oszkár felvidéki nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó brand a Pozsonytól Komáromig húzódó régióban két saját boltban érhető el közvetlenül, emellett beszállítanak 140 regionális kisboltba, Szlovákia-szerte pedig több nagy üzletláncba, így a Billa, a Coop Jednota és a Tesco Slovakia hálózatában egyaránt megvásárolhatók a Kukkonia tejek és tejtermékek. Az utóbbi áruházak ellátása nélkül a Kukkonia aligha biztosíthatna több mint száz embernek munkahelyet, s növelhetné évente átlagosan 30 százalékkal a forgalmát.

Forrás: Mészáros János

Világi Oszkár idehaza elsősorban a Slovnaft elnök-vezérigazgatójaként és a Mol-csoport igazgatósági tagjaként ismert, élelmiszeripari tevékenysége pedig kiterjed a húsfeldolgozásra és a borászatra is. Emellett a szlovák élvonalban szereplő dunaszerdahelyi labdarúgócsapatnak, az FC DAC 1904-nek a tulajdonosa, de egyebek mellett a csíkszentsimoni Csíki Sör Manufaktúra felett is van befolyása. Jogászból lett politikus, majd üzletember, aki az egykori csehszlovák parlament alelnöki tisztségét is betöltötte, a Kukkonia pedig azért a szívügye, mert Csallóköz a szülőföldje.

Világi Oszkár felvidéki nagyvállalkozó Forrás: MTI

Csallóközben található a legtermékenyebb föld, a legjobb minőségű ivóvíz, és itt a legmagasabb a napsütéses napok száma, mindez megteremti a feltételeket, hogy termékeinket a legjobb minőségű helyi alapanyagokból állítsuk elő – indokolta a vállalkozás létjogosultságát Dóka Tímea. Mint mondta, a termékek receptje és a gyártási technológia nagy hagyományokra tekint vissza. A tej saját farmról és helyi őstermelőktől származik, de a portfólió a tejtermékek mellett kiterjed a húsból, zöldségből és gyümölcsből készült termékekre is. Ezeket tartósítószerek nélkül készítik, többségüket az allergiában szenvedő betegek is fogyaszthatják. A Kukkonia hústermékek főként mangalicahúsból készülnek, amely szintén a saját farmról származik – tette hozzá a polgári társulás elnöke.

A Kukkonia brand most bővült a Product of Kukkonia regionális minőségi védjeggyel ellátott termékekkel is – hívta fel a figyelmet Dóka Tímea. A védjeggyel lehetőséget adnak a helyi termelőknek, hogy termékeikkel bekapcsolódjanak a projektbe. Szeretnék segíteni őket, felhívni a figyelmet minél több helyi minőségi termékre. A Kukkonia azonban egy két lábon álló területfejlesztési projekt – hangsúlyozta a társulás elnöke –, hiszen a márka építése mellett a régió gazdaságának fellendítése ugyanolyan hangsúlyos.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »