A magyar diplomaták csak akkor mehetnek vissza Szíriába, ha kiutasítjuk a terroristák támogatóit

A magyar diplomaták csak akkor mehetnek vissza Szíriába, ha kiutasítjuk a terroristák támogatóit

Bassár el-Ászád szíriai elnök vasárnap beszédet mondott külföldi diplomaták előtt Damaszkuszban. A Szíriai Arab Hadsereg a vele szövetséges Hizbulláh libanoni sí’ita szervezettel és Iránnal vállvetve az utóbbi hónapokban szinte minden fronton jelentős katonai sikereket ért el az ország törvényes kormányát megdönteni kívánó nemzetközi terrorszervezetek ellen. A közelgő végső győzelem tudatában a szíriai elnök üzent a Nyugatnak: csak akkor engedi vissza az általuk korábban Damaszkuszból hazahívott diplomatákat, ha előbb teljesen megszakítják a kapcsolatot az országra támadó erőkkel. El-Ászád köszönetet mondott a katonai, gazdasági, politikai és erkölcsi segítségért Oroszországnak, Kínának, Iránnak és a Hizbulláhnak, majd hangsúlyozta, hogy Damaszkusz a szíriai Golán-fennsíkot megszállva tartó Izraelt továbbra is ellenségének tartja – tudósított az RT arab adása.

Bassár el-Ászád üzent azoknak az országoknak is – köztük Magyarországnak -, amelyek megszakították a diplomáciai kapcsolatot Damaszkusszal, miután az arab ország törvényesen és demokratikus választott kormánya ellen nemzetközi terrorszervezetek 2011-ben támadást indítottak. Akkor úgy nézett ki, hogy a Szíriai Arab Hadsereg és az őt támogató libanoni Hizbulláh sí’ita szervezet beleroppan a túlerővel vívott harcokba, ám az oroszok két évvel ezelőtti beavatkozása nyomán Bassár el-Ászád szép lassan visszaszerzi a terroristák által korábban elfoglalt országrészeket. Mint ismert, a terroristákat – s egyben Szíriával szemben Izrael érdekeit is – támogató nyugati államokkal együtt hazánk is megszakította a diplomáciai kapcsolatot a törvényes damaszkuszi kormánnyal.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Frtarabic.ru%2Fvideos%2F1630466330341008%2F&width=480&show_text=false&height=270&appId

Portálunk már akkor is, s azóta többször is felhívta a figyelmet a hazánk által is megtett ostoba diplomáciai lépésnek a várható következményeire. Magyarország ugyanis a Bassár el-Ászád kormánya ellen támadást indított, a Bem József téri palota urai által a nyugati és izraeli hazugságot átvéve „mérsékeltnek” mondott terroristákat ismerte el Szíria törvényes vezetőinek. A szíriai elnök a tegnapi beszéde folyamán hangsúlyozta: mindaddig nem engedi vissza a nyugati diplomatákat, amíg azok nem utasítják ki országaikból a terroristák delegálta diplomatákat.

Hírdetés

Bassár el-Ászád a kormányát továbbra is elismerő országok mintegy kétszáz diplomatája előtt vasárnap, Damaszkuszban mondott beszédében – amelyet a szíriai állami tévé, az orosz RT arab adása és a Hizbulláh El-Majádin nevű tévéállomása egyenes adásban közvetített – hangsúlyozta, hogy Szíria köszönettel tartozik azoknak az országoknak, illetve szervezeteknek, amelyek az ország ellen indított nemzetközi terrortámadás után katonai, gazdasági, politikai és erkölcsi segítséget nyújtottak a különféle dzsihadista, iszlamista hadseregek, terrorszervezetek elleni élet-halál küzdelemben. Az elnök ebben a vonatkozásban kiemelte az Oroszország, Kína és Irán, illeve a libanoni Hizbulláh sí’ita szervezet katonai szárnya által hazájának nyújtott segítséget.

Az elnök hangsúlyozta: politikája most arra irányul, hogy a Szíriai területén is utóvédharcokra kényszerített Iszlám Állam és más terrorszervezetek a közeljövőben ne legyenek képesek politikai síkon elérni azt, ami nem sikerült nekik a harctéren. Szíria nem feledkezik meg azokról a baráti országokról és szervezetekről, amelyek a bajban segítették, s ezért Damaszkusz kulturálisan, gazdaságilag és politikailag is Kelet felé fordul. Bassár el-Ászád azt is mondta, hogy országa, a Szíriai Arab Hadsereg és szövetségesei mára meghiúsították a törvényesen megválasztott damaszkuszi kormány megdöntésére irányuló nyugati cselszövést, ám a küzdelemnek még nincs vége.

A szíriai elnök a Nyugat által (Izrael ráhatására – H. J.) terrorszervezetnek nyilvánított, s a valóban terroristák elleni küzdelemben komoly katonai segítséget nyújtó libanoni Hizbulláhról szólva kijelentette, hogy a sí’ita szervezet katonái éppen olyan elszántsággal küzdenek Szíria földjén, mint a hazáját védelmező minden szíriai harcos. Az Oroszország és személyesen Vlagyimir Putyin, Irán és Haminai perzsa elnök, illetve a Naszralláh vezette Hizbulláh libanoni sí’ita szervezet nyújtotta segítség ténye bekerül majd a történelemkönyvekbe, hangsúlyozta El-Ászád. Oroszországról még azt is mondta, hogy Moszkva megvédte Damaszkuszt az ENSZ Biztonsági Tanácsában, illetve támogatta a Szíriai Arab Hadsereget azzal, hogy katonai szakértőkat, katonákat küldött Szíriába, akik közül többen elestek a terroristákkal vívott harcokban. A szomszédos Iránról szólva Bassár el-Ászád kiemelte, hogy Teherán a 2011-ben országa ellen indított többfrontos terrorháború első napjától kezdve Damaszkusz mellé állt, katonai szakértőket küldött, és korlátlan mennyiségben szállította a hadi felszerelést Szíriának.

Izrael és vele karöltve a legtöbb nyugati ország azért is támogatta a 2011 előtt komoly katonai, gazdasági és politikai erőt képviselő Teherán-Damaszkusz-Hizbulláh tengely megroppantását a nemzetközi iszlamista terror Szíriára uszításával, mert ez a szövetség képezte a megszállt területeken zsidótelepítő Izraellel szembeni legütőképesebb szövetséget. Ezért állt a Nyugat – sajnos Magyarország is – a Bassár el-Ászád Szíriájának megdöntésére készülő „mérsékelt” iszlamisták, dzsihadisták és egy egyéb nemzetközi felforgatók mögé, s ezért bombázza az izraeli légierő rendszeresen a dzsihadistákkal, köztük az Európába gyilkosokat küldő Iszlám Állammal harcoló Szíriai Arab Hadsereget. Tegnapi beszédében a szíriai elnök egyértelművé tette, hogy Izrael továbbra is Szíria ellensége, már csak azért is, mert a nemzetközi joggal ellentétben megszállva tartja a szíriai Golán-fennsíkot.

Hering J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »