A mai Orbán-beszéd talán legfontosabb része

A mai Orbán-beszéd talán legfontosabb része a “ma még nem”:
“De nem azért vállaltam el az elnökséget, hogy két év választási felkészülés után abbahagyjam, ezt a két évet nem levezetésnek szánom, hanem felkészülésnek. Szeretném világossá tenni előttetek, hogy két év múlva, ha meglesz a bizalom, készen állok arra, hogy vezesselek benneteket a választási harcban, és arra is készen állok, hogyha győzünk, akkor folytassam a munkát a kormány élén.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mindig is azt gondoltam, vannak olyan vezetőink és egyéniségeink a Fideszben, akik el tudnák végezni az én munkámat, elnökölni tudnák és hasonló sikerrel vezetnék el szövetségünket, mint én tettem eddig. Nem pont ugyanúgy, nem pont ugyanabban a stílusban, nem ugyanazokkal a módszerekkel, de hasonló eredménnyel. Akkor miért éppen én állok újra előttetek?

Hírdetés

Először is azért, mert a feleségem nem tiltotta meg, és akkor pontosan fogalmaztam. Másodszor is azért, mert a járt utat nem akarjuk elhagyni a járatlanért. Ma még nem. Harmadszor is azért, mert nehéz időket élünk, és amik jönnek, sem lesznek kevésbé veszélyesek.”

Török Gábor elemez: facebook


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »