A Mandiner mélypontja: "Allah mellett tett hitet Vona Gábor"

A Mandiner mélypontja: "Allah mellett tett hitet Vona Gábor"

„Allah mellett tett hitet Vona Gábor” – írja a mandineres Kereki Gergő, aki egy olyan videófelvétellel támasztja alá az állítását, amelyen az hallatszik, ahogy Vona Gábor egy török egyetemen törökül a következőket mondja:

„Mi Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság, akik bátran ellenállnak a rossznak, és senkitől nem félnek, csakis Istentől.”

Igaz, ő az idézetet az Allah kifejezéssel írja le, mióta Vona természetesen az Allah szót használta, miutá a keleti világban az „Allah” kifejezés pontosan ugyanazt jelenti, mint a magyar nyelvben az „Isten”. Nem véletlen, hogy az arab nyelven beszélő keresztények is ezt használják.

Olyannyira ezt használják, hogy néhány éve Malajziában komoly vita és bírósági ügyek voltak abból, hogy használhatják-e a keresztények az Allah kifejezést, ahogyan azt hagyományosan használják, vagy az csak a muszlimokat illeti meg. A vita pedig pontosan azért indult el, mert vallási felekezetektől függetlenül így használják ott, már csak a maláj bibliafordítás okán is, amelyben szintén az Allah szó szerepel.

Így tehát, amikor Vona Gábor Isztambulban vagy más keleti országban jár, akkor természetes, hogy az Allah szót használja. Amikor pedig 2016-ban Budapesten például az évadnyitó beszédét hasonló szöveggel zárta (a videó 51:27-től), akkor így fogalmazott: 

Hírdetés

„Azért vagyunk itt, mert megküzdöttünk azért, hogy itt lehessünk. Egy keletről jött nyugati népnek vagyunk a káésői ivadékai, – hogy nagyon aktuális legyek – lovasijász nemzet vagyunk, Attila unokái. És hogyha a 2016-os, 2017-es és 2018-as év – az elején azzal kezdtem, hogy – aggodalommal tölt el, akkor ezt most visszanyelem, mert Attila unokái – a jóistenen kívül – nem félnek semmitől.”

A kettő ugyanaz, csak más szóval fogalmazta meg Istent. Nem baj, ha Kereki nem végzett teológiai kurzust, de talán pont ez Isten-téma az, amit már tényleg nem kellene a kormányzati propaganda színvonalára lerántani.

Egyébként a törökországi előadásai kapcsán készítettünk interjút a Jobbik elnökével még 2013-ban, amelyben a kereszténységhez fűződő kapcsolatáról így beszélt:

„Az Istennel való kapcsolat természetesen személyes ügy. Számomra mint európai és magyar ember számára a kereszténység jelenti az egyetemes emberi értékeket, amely minden nagy vallásban közös. Ezen az alapon nagyon fontosnak tartom a vallások közötti párbeszédet is. Nemzeti szinten az ökumenizmust, nemzetközi szinten pedig a világvallások együttműködését. A turáni összefogás szerepe ebben egyébként példamutató lehet, hiszen van keresztény, van muszlim, van buddhista és más vallású turáni nép. Nem tudom, észrevette-e, hogy az agresszív és idegengyűlölőnek tartott Jobbik elnöke a kultúrák és vallások párbeszédéről beszél. Nem hiszem, hogy ez az interjú címlapra kerül majd az atv.hu-n. Nem illik bele az előítéletekbe velünk kapcsolatban.”

Vona Gábor Isten előtt tett hitet, bármilyen furcsa is ez a Fidesz-KDNP médiaportfóliójának. Persze még arra van egy minimális esély, hogy ez az egyébként blaszfémiával is felérő csúsztatás megmarad a Mandiner berkein belül, és a Tv2-től át a Riposton keresztül a Magyar Időkig lesz olyan szerkesztőség (már ahol van még újságírókból álló szerkesztőség), ahol azt mondják, hogy ez már tényleg sok. Minimális, talán semennyi.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »