A migráció ellen voksolnak az európaiak

A migráció ellen voksolnak az európaiak

Fölényes győzelmet aratott a hétvégi tartományi választásokon az Osztrák Néppárt (ÖVP). Elemzők szerint a kormánypárt sikerének fő oka a migráció elutasítása. Ez jól látszik abból is, hogy a választás legnagyobb vesztese a bevándorláspárti Osztrák Zöld Párt volt. A tudatos, migrációt elvető voksolás Európa-szerte jellemző, elég csak az idei olasz vagy a magyar választásra gondolni. Sokak szerint ez a szempont határozza meg majd a következő évek országgyűlési választásait.

Szárnyaló jobb, tétova bal

„Egyértelműen látszik, hogy világszerte a bevándorlás a legmeghatározóbb kérdés, ami egy új törésvonalat jelent a pártrendszerben, így lehet beszélni bevándorláspárti, valamint bevándorlást ellenző pártokról”

– nyilatkozta a Figyelő főmunkatársa, politológus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Deák Dániel kifejtette, minden országban ez alapján csoportosítják be a választók a pártokat, a kérdés világszintű.

A szakértő úgy folytatta: kedden tárgyalt egymással Emmanuel Macron és Donald Trump, és a megbeszélések egyik központi témája a migráció volt, ami jól mutatja, hogy világszintű az illegális bevándorlás kérdése. Hozzátette, a francia és az amerikai elnök arról beszélt, hogy választ kell adni az ellenőrizetlen migrációra, és meg kell változtatni a politikai elit eddig ismert hozzáállását.

„Az ausztriai tartományi választás alkalmával is azt láttuk, hogy a választók az alapján döntöttek, melyik politikai erő képvisel egy bevándorláspárti, illetve egy bevándorlás-ellenes álláspontot”

– vélekedett a politológus.

Fordulat állt be a választói fejekben

Hírdetés

Arról is beszélt, hogy Századvég Alapítványnak készített egy Project 28 nevű kutatást, amelyben a tagállamok állampolgárainak véleményét vizsgálták. Ebből a politológus szerint az vonható le, hogy egy lila ködben úsztak az európai állampolgárok a migrációval kapcsolatban, azonban 2017-2018-ban egy fordulat állt be az emberek gondolkodásában, hiszen látják, hogy gazdasági migránsokról van szó, akik a jóléti rendszer miatt jönnek Európába, és azt is látják, hogy rohamosan nő a terrorizmus és a különböző bűncselekmények száma is a bevándorlás hatására. Úgy vélekedett, ennek következménye az európai állampolgárok felháborodása.

„Azt kérdezik, hogy hogy lehet ilyen felelőtlen a politikai vezetés, hogy azt megengedi, hogy a különböző uniós adófizetői pénzeken ilyen embereknek juttatnak nagyon komoly forrásokat” – emelte ki Deák Dániel.

Európa felébred?

Hozzátette, ez egy olyan ügy, amely növeli a társadalmi feszültségeket, továbbá az európai parlamenti választásokon ezt majd érezni lehet, hiszen a bevándorlásellenes erők dinamikusan meg fognak erősödni, és egy újabb pofont kap majd az európai balliberális oldal, amely még mindig támogatja a bevándorlást.

Példának hozta a Brexitet: a szakértő szerint a britek nem akarták azt, hogy illegális bevándorlók százezrei érkezzenek Nagy-Britanniába, de Olaszországban is nagyon jól látható, hogy a jobboldal előre tört, Franciaországban pedig megfigyelhető, hogy a nemzeti front folyamatosan erősödik, Ausztriában a Szabadságpárt tudott hatalomra kerülni, ami annak köszönhető, hogy egy markáns bevándorlásellenes álláspontot képviseltek.

Megerősödtek a néppártok

Megjegyezte, Magyarország és Ausztria között egyfajta párhuzamot lehet érzékelni, ugyanis nem a szélsőséges csoportok erősödtek meg a leginkább, hanem a néppárt – a mérsékelt jobboldal – tudta becsatornázni azokat az állampolgárokat, akik bevándorlásellenes álláspontot képviselnek.

„Magyarországon is ezt látjuk, hogy a Fidesz-KDNP egy néppárt és be tudta csatornázni ezeket a társadalmi elvárásokat, tehát ez mindenképpen jó a pártrendszerre nézve és az ország jövőjére is nézve ” – összegezte Deák Dániel.

Kossuth Rádió, 180 perc/hirado.hu

The post A migráció ellen voksolnak az európaiak appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »