A migránsok fontosak, az európaiak viszont másodrendűek Németországban

A migránsok fontosak, az európaiak viszont másodrendűek Németországban

A migránsok a fontosak, az európaiak viszont másodrendűek – erről egy magyar nő mesélt az M1-nek, aki közel 19 évig élt Németországban. Rácz Emese szerint a menekültek sokkal könnyebben kapnak lakást, és egyre gyakoribb, hogy az uniós munkavállalókat emiatt küldik haza. Az asszony azt mondta: a menekülthelyzet miatt költözött haza Debrecenbe.

Rácz Emese 2017. december közepén költözött vissza Magyarországra, Debrecenbe. Visszatérésében szerepet játszott édesapja egészségi állapota is, de elsősorban a német gazdasági és politikai helyzet.

A menekültek gazdaságosabban voltak 

Az interjúban elmondta, hogy 3 éves kisfiával közel két évig keresett lakást, a hatóság ugyanis a menekülteket vette előre. A hivatalokban az állami, politikai nyomásra a migránsok számára biztosítottak elsőként lakhatási lehetőséget.

Rácz Emese egyedülállóként élt Németországban kisfiával. A szociális lakások elutasításánál, mint mondta, szerepet játszott helyzete, arra hivatkoztak, hogy nem tudná a rezsiköltségeket fizetni. Ezek után rákérdezett az egyik német főbérlőtől, hogy mennyi pénzt kap a menekültek után az önkormányzattól. Mint kiderült, 900 euró jár – fejenként.

Az édesanya ezek után attól rettegett, hogy a főbérlők a könnyű bevétel reményében kiteszik őt albérletéből. Másodrangú állampolgárrá vált Németországban a bevándorlókkal szemben. A menekültek gazdaságosabban voltak – tette hozzá.

Hírdetés

Változott a közhangulat 

Két év alatt Baden-Württembergben az utcák és a közhangulat is érezhetően változott. Sokan próbálták eleinte a bevándorlók integrációját elősegíteni. Például ingyenes nyelvtanfolyamok indultak, de az első hónapokban senki nem vett részt rajtuk. Később is csupán egy-két fő járt ezekre a díjmentes órákra. Rácz Emese szerint ők is csupán azért, mert azzal fenyegették meg őket, ha nem járnak a nyelvtanfolyamra, megváltozik a státuszuk.

Elmondta, hiába élt kint közel 19 évet, így is mindig csak külföldinek számított. Abban bízik, hogy előbb vagy utóbb megváltozik, és nem kerülnek hátrányos helyzetben Németországban azok a külföldiek, akik már évtizedek óta kint élnek a migránsokkal szemben.

Beszélt arról is, hogy nem érezte magát biztonságban Németországban a migránsok miatt. Azért jött vissza Debrecenbe, mert látta, mennyire fejlődik a város, és mert biztonságosabban érzi magát Magyarországon – mondta.

hirado.hu

The post A migránsok fontosak, az európaiak viszont másodrendűek Németországban appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »