A németek állami céllá nyilvánítják a bevándorlást

Németországban a politikai pártok és Soros György bevándorláspárti szervezetei közös erővel munkálkodnak azon, hogy a fehér ember kisebbségbe kerüljön az Európai Unió vezető országában. Ennek érdekében egy alkotmánymódosítással állami céllá nyilvánítanák a tömeges bevándorlást.

A Németországban kezdődő, évente tartott integrációs csúcstalálkozót a kancellária hivatal szervezi, és a bevándorlást a többségi lakosság akarata ellenére erőltető Angela Merkel mellett több tucatnyi civil szervezet, politikai párt és sajtóorgánum képviselői vesznek részt rajta. A Junge Freiheitnémet lap információi szerint az idei csúcstalálkozón azzal a javaslattal álltak elő, hogy alkotmányában rögzíteni kell a következőket;

Hírdetés

Németország egy multikulturális ország, és az állam célja a tömeges bevándorlás előmozdítása.

A kezdeményezés szerint Németország deklaráltan nem egy keresztény gyökerű, többségében fehér emberek által lakott ország lenne; ehelyett épp most tervezik rögzíteni az alkotmányban a “sokszínűséget”, amit a többségi lakosság akarata ellenére akarnak megvalósítani a tömeges bevándorlás támogatásával.

http://www.hidfo.ru
Kategória:Aktuális, Hírek, Külföld


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »