A nő milliókat nyert a lottón, az exférj semmit sem kap belőle

Egy holland nő 2,1 millió eurót nyert a lottón a válóper ideje alatt. A volt férje egy vasat sem kap belőle.

A válókeresetet még 2014 októberében adták be azzal, hogy a bíróság egyenlően ossza el köztük a közös vagyont. A válóper idén júniusban ért véget, de közben az exfeleség szerencsét próbált és nyert a lottón. A férj természetesen kérvényezte, hogy a bíróság a nyereményt is egyenlő arányban ossza el köztük, arra hivatkozva, hogy házasságuk harminc évében mindig közösen fizették a lottószelvényeket.

A bíróság azonban úgy döntött, hogy a férjnek nem jár semmi a nyereményből, mivel legalább négy éve elköltözött szeretőjéhez, és ez idő alatt nem fizetett hozzá a szelvényekhez. A volt feleség egyébként saját számlájáról fizette a nyertes szelvényt.

TA3.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »