A Pentagon megfenyegette Assadot

A Pentagon megfenyegette Assadot

Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon óva inti Bashar Al-Assad szíriai elnököt attól, hogy a kormányerők támadást intézzenek amerikai katonák vagy szövetségeseik ellen – jelentette ki csütörtökön egy sajtóbeszélgetésen Kenneth McKenzie altábornagy, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának igazgatója.

„Szíriában minden érintett félnek meg kell értenie, hogy az Egyesült Államok haderejének vagy a koalícióban részt vevő partnereinek megtámadása nagyon rossz politika lenne” – fogalmazott Kenneth McKenzie.

Az altábornagy arra az interjúra reagált, amelyet a szíriai elnök adott az RT orosz televíziónak.

Assad elnök ugyanis úgy nyilatkozott az orosz tévé csütörtöki adásában, hogy az amerikai erőknek el kell hagyniuk Szíriát, és a szíriai hadsereg visszafoglalják az ország azon északkeleti vidékeit is, amelyeket jelenleg még az amerikaiak támogatta, Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab koalíció harcosai tartanak megszállás alatt.

 Az interjúban Assad azt is kijelentette, hogy Szíriában jelenleg az egyetlen még meglévő problémát a Szíriai Demokratikus Erők jelentik.

Hírdetés

Hozzátette:

– húzta alá a szíriai elnök.

Elemzők szerint az SDF harcosai fontos szerepet játszottak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemben, s abban, hogy a dzsihadistákat sikerült kiűzni Szíria több vidékéről, köztük a főhadiszállásukként számon tartott Rakka városából is. Az Egyesült Államok partnereként tekint e kurd és arab harcosokból álló, laza koalícióra.

A Pentagonban tartott sajtótájékoztatón részt vett Dana White, a tárca szóvivője is, aki emlékeztetett arra: az amerikai katonák azért vannak szíriai földön, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet ellen harcoljanak.

„Nem kívánunk részt venni a szíriai háborúban” – szögezte le White, hozzátéve, hogy amennyiben a szíriai hadsereg támadást indít az SDF harcosai ellen azokon a területeken, ahol a harcosok nem az Iszlám Állam ellen harcolnak, Washington kénytelen lesz felülvizsgálni eddigi küldetését.

Orientalista.hu – MTI nyomán


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »