A polgári lakosság gyilkolászását helyeslő Ms. Izrael nyerte a fajtársi Filmkritikusok Szövetségének díját

A polgári lakosság gyilkolászását helyeslő Ms. Izrael nyerte a fajtársi Filmkritikusok Szövetségének díját

Idén 23. alkalommal rendezték meg a kaliforniai Santa Monicában a Critics’ Choice Awards-ot, azaz a Filmkritikusok Szövetségének díjátadó gáláját, melynek #SeeHer névre keresztelt kategóriáját maga Wonder Woman, azaz Gal Gadot nyerte.

A #SeeHer-díjat olyan színésznő kaphatja, aki "tágítja hivatása határait", és úgy személyesít meg női karaktereket a vásznon, hogy azzal segíti a "sztereotípiák eltörlését".

Gal Gadot – az egykori Ms. Izrael – köszönőbeszéde komoly feltűnést keltett, mivel egyértelműen a szuperhős karakter hozta meg számára a szakmai és a kereskedelmi ismertséget is. „Egész életemben arról faggattak, mi számomra az álomszerep. Mindig azt feleltem, hogy konkrétumot ugyan nem tudok mondani, de erős és független nőket akarok megtestesíteni.

Amikor megkaptam Wonder Woman szerepét, azonnal rájöttem, hogy ezt a szerepet kerestem. Benne találtam meg mindent, ami számomra fontos. Nagyszívű, erős, könyörületes. Szét tudja választani a jót a rossztól. Cselekvő, amikor más lebénul. Nem tökéletes, de éppen ettől valódi” – mondta beszédében a zsidó színésznő.

Ez az erős és független női példakép a múltban többször is helyeselte az izraeli hadsereg által a polgári lakosság körében véghezvitt gyilkolászást, vagyis érthető, hogy kivívta fajtársai elismerését "Nagy-Izraelben" is.

A Chritic’s Choice Awards ceremónián mellesleg az olyan nőkkel foglalkozó produkciók taroltak, mint a Hatalmas kis hazugságok, A szolgálólány meséje és a The Marvelous Mrs. Maisel című tévésorozat.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »