A Rékasi-gyerek provokációjának háttere

A Rékasi-gyerek provokációjának háttere

Rékasi Zsigmond a Magyar Nemzetnek nyilatkozva, miszerint „Valószínűnek tartom, hogy a tüntetés miatt vettek most elő, azért tartott házkutatást nálunk a rendőrség…”, azt sugallta a vele szimpatizálóknak, hogy számítógépét azért foglalták le a hatóságok, mert az egy héttel korábbi, nem túl nagy érdeklődés mellett megtartott diáktüntetés-féleségen elmondott egy igencsak gyengécskére sikeredett versikét. (Amelynek végén a következőt mondta: „Nem biztos, hogy hazamennék, miután lefújták a tüntetést.”)

Ahogyan azonban arról a Magyar Időkben mi is hírt adtunk, az informatikai eszköz lefoglalásának egészen más oka volt. Ugyanis a színészcsemete ellen graffitizés – rongálás, károkozás vétsége – miatt folyik eljárás, és a gyanúsított számítógépének átvizsgálása ilyen esetekben teljesen természetes, a nyomozás érdekében szükséges. Ráadásul, a rendőrségi házkutatási határozatot január 18-án, tehát a diáktüntetést megelőzően(!) állították ki.
Ismét, már sokadszor megdőlt „az ellenzékieket vegzáló gonosz Orbán-rezsim” elmélete.

Persze, ez a tény a kihelyezett facebook posztjai alatt kommentelő hivatásos és amatőr gyűlölködőket láthatóan nem különösebben zavarta, világgá ment a hír. Szélsőséges, alpári stílusú hozzászólások egész tömkelegét lehet(ett) olvasni, melyek közül „Ziggy” többet eltávolított.

Aki rendszeresen mozog az internetes közösségi térben – meg tudom érteni azokat is, akik talán kevesebbet – jól láthatja, hogy a gyűlöletkeltést bizony egyesek felsőfokra emelték.

„Ziggy” egy igencsak gyengécskére sikeredett versikét adott elő a diáktüntetés-féleségen

Az „elmeroggyant Orbán”, „sokáig ülni fog a nemzetáruló” vagy az „utolsó hazug féreg” kifejezések, illetve a miniszterelnök halálát kívánó hozzászólások leginkább azóta szaporodtak el, amióta egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az ellenzék – összefogással vagy anélkül – képtelen megszólítani a magyar választópolgárok többségét.

Hírdetés

Az is közismert, hogy a Soros György alapítványaihoz köthető Társaság a Szabadságjogokért már beindította válaszTASZ című internetes oldalát, amelyen egyebek között a kampányrendezvények megzavarására buzdít, de az utóbbi időszakban arról is rengeteg hír látott napvilágot, hogy a milliárdos tőzsdespekuláns semmilyen eszköztől nem riad vissza, ha terve megvalósításáról van szó, ahogyan azt láthattuk Macedóniában vagy Albániában, de Romániában is valami hasonlóra készül.

Hazánkban pedig a Gulyás Márton-féle provokatív akciók, illetve az ilyen Rékasi „Ziggy” által posztolt fél- negyedigazságok mind-mind a legszélsőségesebb gyűlölködők további hergelését szolgálják.

A TASZ pedig természetesen bejelentette, az eljárás során ők látják el Rékasi Zsigmond jogi képviseletét.

Így kerek ez a történet!

Juhász Attila – www.magyaridok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »