A repülőgépeken elhagyott pénztárcákból vett el valutát

A repülőgépeken elhagyott pénztárcákból vett el valutát

A repülőgépeken elhagyott pénztárcákból vett el valutát

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) sikkasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy 42 éves budapesti nő ellen.

Az asszony az egyik földi kiszolgálócég alkalmazottjaként az utasok által a repülőgépeken hagyott talált tárgyak kezelését végezte. Feladatai közé tartozott a járatokon elvesztett értékek raktárba történő bevételezése, azok tételes jegyzőkönyvezése.

Munkaköréből adódóan hozzáfért ahhoz a lemezszekrényhez is, amelyben az elhagyott pénztárcákat őrizték. A nyomozás során beszerzett adatok szerint a nő 2018 januárjában és februárjában a talált tárgyak között elhelyezett hat tárcából több alkalommal összesen 146 ezer forint értékű valutát tulajdonított el.

Az RRI nyomozói előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a 42 éves asszonyt, aki vallomásában a bűncselekmény elkövetését elismerte. Az RRI bíróság elé állítási javaslattal tervezi befejezni a nyomozást, a gyanúsított szabadlábon védekezik.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »