A román futball magyar keresztapája a sittre tart

A román futball magyar keresztapája a sittre tart

Pászkány Árpád előbb a BL-be, majd a tönk szélére juttatta a kolozsvári focit. Bűnszervezet létrehozásával, sikkasztással, adócsalással és pénzmosással gyanúsítják, több millió eurót keresnek rajta. A CFR-szurkolók mégis benne reménykednek, megmentőként várják vissza a csapathoz. Kimentünk a Fellegvárra egy meccsre, szurkolóval és szakújságíróval beszélgettünk a dicső múltról és a ködös jövőről. Riport.

A Fellegvárra vezető úton csak a rendőrautók jelenlétéből lehet arra következtetni, hogy meccs lesz a Gépész utcai stadionban. Pedig nem is holmi edzőmérkőzést rendeznek a gyúró komája vezette alsóbb ligás csapat ellen, hanem most rajtol a román bajnokság, a Concordia Chiajna lesz az első ellenfél.

Egy óra van a kezdésig, a stadion felé vezető úton épp csak lézeng néhány ember. Egy nagyobb társaságról aztán kiderül, nem is a meccsre igyekeznek, inkább a hangulatos vízipipabárt választják. Nem lehet őket elítélni, igazi júliusi meleg van, jólesik a hűsölés. „Igazi futballidőben kezdődött a bajnokság…” – a mezei tudósító csak így intézi el az unalmas szezonrajtot.

Ezt az utat ismerem. Ismerősek a fák, az előkelő birtokok, a régi villák, melyek közül a legtöbb fájóan rossz állapotban van, mind ismerem őket. Jól esik visszajönni, előjön sok emlékezetes délután, este emléke, Bajnokok Ligája-meccseké, fagyos estéken kiszenvedett nyögvenyelős győzelmeké, érthetetlen, dühítő vereségeké.

Aztán feltűnik a stadion, előbb csak a reflektorok, aztán az új tribün. Az utcán már gyülekeznek a CFR hívei. Egy család kilép udvara kapujából, ami a stadion bejáratára nyílik. Stadion van a házzal szemben, pontosabban a stadion ott van az utca túloldalán. Kívánhat-e ennél többet a szurkoló?

A jelenlegi helyzetben egyszerű a válasz: ismét kiegyensúlyozott anyagi hátteret, amely biztosíthatná azokat a néhol világraszóló eredményeket, amelyeket ez a csapat elért az aranykorszak során. Intertotó Kupa-menetelés, az első bajnoki cím, mellyel a bukaresti csapatok hosszú hegemóniáját törte meg a CFR, az AS Roma legyőzése az Olimpicóban a Bajnokok Ligája-csoportkörben, a Manchester United felülmúlása az Old Traffordon ugyanebben a sorozatban.

A United-verő kolozsvári tizenegy Fotó: Andrew Yates / Europress/AFP

A szédületes sikerek nyomán a csapatot szép számú hazai futballkedvelő kezdte el követni, a harmadik ligából való mesebeli felemelkedés széles körben ismertté vált. Egy-egy nagyobb meccs pedig a helyszínre vonzott számos magyarországi szurkolót is.

Lejtmenet

De a United-verést követő szezon éles törést jelentett. Azóta az együttes csődvédelem alatt áll, részvényesei, egykori edzői stábja és néhai játékosai felé komoly adósságokat halmozott fel, és zsinórban második szezonjának vág neki hatpontos levonással.

Mindezt figyelembe véve érthető a nézőszám megcsappanása. Ezúttal nem kell nagy sort végigállni, hamar bejutok. A lelátó alatti szurkolói bolt nincs nyitva, az idei szezon termékei még nem érkeztek meg, a tavalyról megmaradt mezek csüngnek a kirakatban. A büfé és az ott kapható termékek a régiek, az egyik korláton még ott a Champions Club felirat, a BL-szereplés megkopott mementójaként.

De mi vezetett a klubfoci csúcsát jelentő Bajnokok Ligájától a csődvédelmi eljárásig? Boros Miklós kolozsvári sportújságíróval idézzük fel a múltat.

„Pászkány Árpád, a CFR elnöke rosszul döntött, amikor belevágott a tévés bizniszbe. Nem mérte fel kellőképpen, mekkora iparágról van szó, mekkora anyagi tőke szükséges egy televíziós csatorna megalapításához, egyáltalán mennyivel tapasztaltabb és tehetősebb a legnagyobb rivális, a Digi alapítója, Teszári Zoltán.”

A Capital nevű román gazdasági lap szerint Teszári vagyona több százmillió euróra rúgott az elmúlt években, ezzel szemben Pászkány Árpádé 30 és 80 millió euró között ingadozott. Pászkánynak egyszerűen túl sokba került a Look TV csatorna megalapítása. Azt, hogy maga a klubtulajdonos hogyan, miből finanszírozta a tévécsatornát és a csapatot, lehetetlen megtudni, ezt csak maga Pászkány Árpád tudja. Ami biztos, hogy 2013-ban látványosan elfogyott a pénz, és meghúzták a nadrágszíjat a csapatnál.

Hírdetés

Pászkány Árpád nagy bajban van, ha az ügyészség vádpontjaiban bűnösnek találják, könnyen börtönben végzi Fotó: mandri.ro

Pedig a 2012–2013-as szezon után viszont az UEFA-tól csinos summát markolhatott fel Pászkány. Az UEFA honlapján centre pontosan visszakereshető, hogy idényenként mennyi pénzt utalt a szervezet a 32 BL-résztvevő csapat számlájára. A szóban forgó szezon végén az európai szövetség 22,5 millió eurót utalt a CFR számlájára. Pászkány viszont csak 14 millió eurós bevételről beszélt, ez több helyen is megjelent – tudjuk meg Boros Miklóstól.

Vajon hova tűnt az a hat és fél millió, továbbá ha ekkorra haszonnal járt ez a szezon, a következőben miért fogyott el olyan hirtelen a pénz. A BL-menetelés (10 pont a United, Galatasaray, Braga alkotta csoportban, ez bizony nem a Fradi-verő Partizani szintje) utáni szezonban hónapokkal késtek a játékosok és az edzői stáb fizetései.

Pászkánynál nemrég házkutatást is tartottak, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség pedig bűnszervezet létrehozása, sikkasztás, adócsalás és pénzmosás miatt vizsgálatot indított ellene.

A gyanú szerint a hiányzó eurómilliókat Cipruson és a Seychelle-szigeteken bejegyzett offshore cégeken keresztül szivárogtatta ki a klubból.

Bosszú a gyepen

Az FC Brassó abban az idényben még első osztályú volt, de finoman szólva sem tartozott az élcsapatok közé. A CFR ellenük játszott meccsén a félidőben annak rendje és módja szerint vezetett, majd a második félidőre mintha kicserélték volna a csapatot, nem akart játszani az együttes, a vendégek pedig fordítottak. A fellegvári szóbeszéd úgy tartja, az egyik részvényes mentőövként a klub számlájára utalt egy bizonyos összeget, amelyet állítólag Pászkány már a szünetben levett a klubszámláról. Ezt megtudták a játékosok, akik így válaszoltak a pályán. Ez természetesen ellenőrizhetetlen információ, mint ahogy a többi hasonló pletyka is. Érthető okokból senki sem állíthatja ezt nyíltan, nevét vállalva, de hát nem zörög a haraszt…

Összegezve, a csődeljárásig vezető út részleteit homály fedi, a szálak csaknem felderíthetetlenek. Egyedül a 22,5 millió eurós nyereség biztos, és az, hogy Pászkány rosszul mérte fel vagyonát és gazdasági lehetőségeit.

A csapat teljesítménye azonban annyira mégsem sínylette meg a dolgokat, a klub lehetőségeihez mérten jól igazolt, többségében lejárt szerződésű labdarúgókat. A játékosmegfigyelőket dicséri, hogy spanyol alsóbb ligás csapatokból igazoltak valódi erősségeket, akik a bajnokság legjobbjai közé verekedték be magukat. A tavalyi idénynek még így is meglehetősen szűk kerettel vágott neki a gárda, de megnyerte a Román Kupát, ami figyelembe véve a körülményeket, szenzációs teljesítmény.

A keret mostanra még tovább szűkült, de a kezdő nem igazán gyengült meg. Talán ennek is köszönhető, hogy a kezdősípszóra azért tisztességes nézősereg gyűlt össze a Concordia Chiajna ellen, olyan, amelyről egy hasonlóan nehéz helyzetű klub csak álmodhat. Magyarországon pedig három meccsen sem gyűlnek össze ennyien.

A tábor természetesen ott volt, bár láthatóan kisebb számban, mint a régi szép időkben. A szurkolás intenzitása is elmaradt egy leheletnyivel a megszokottól, de a lelkesedéssel nem volt gond, főleg a két gyors gól után. Péter, aki a KVSC Galeri (a CFR szurkolócsoportja) hőskorától a tábor hűséges tagja, a KVSC blog alapítója nem lát összefüggést a csődvédelem és a Galeri létszáma között. Elmondása szerint a szurkolói csoport létszáma már korábban is az eredmények függvényében változott.

A CFR-szurkolók a végsőkig kitartanak, számukra nem kérdés, hogy minden hazai meccsen ott vannak a lelátón Fotó: Mircea Rosca / Europress/AFP

„Pár éve kialakult egy erős mag, amely minden meccsen ott van, szerepeljen a csapat akármilyen rosszul” – fogalmaz a drukker. Ez a mag körülbelül kétszáz tagból áll, magyarok és románok fele-fele arányban alkotják, ők ha törik, ha szakad, kitartanak. „Régebben történtek nézetletérések a táborban, többek között én is részese voltam egynek: az egyik meccs után önfeledten ordibáltunk magyarul, mire román szurkolótársaink ránk szóltak, amiért nem románul beszélünk. Én ilyenkor nem tudom megállni, hogy ne szóljak vissza. Akkor is megtettem, kaptam is egy pár pofont” – osztja meg egyik kellemetlen tapasztalatát Péter.

Jelenleg a KVSC és a Gruppo Gara nevű szurkolócsoportok alkotják a tábort. Előbbiben túlnyomórészt magyarok szurkolnak, míg utóbbit románok alkotják.

Péter és társai a lelátón teszik meg a tőlük telhetőt. A csapat megszűnésétől ő nem tart, ez kétségkívül nehéz időszak, de közel sem a vég. Jó látni a lelkes szurkolást, hallani a jól ismert rigmusokat, dalokat és persze bekapcsolódni. Az Eb persze a CFR-szurkolókra is hatással volt: a most debütáló vadonatúj rigmust az izlandi drukkerhad ihlette.

Egy ponton aztán a vezérszurkoló csendre int mindenkit. „Új énekbe kezdünk!” – kiabálja a megafonba. Elcsendesedik mindenki, majd a capo rákezd, a tábor pedig bekapcsolódik és még lelkesebben folytatja. Igazat kell adnom Péternek, ez a kemény mag a végsőkig ki fog tartani.

Az idei kezdet mindenképp biztató, a csapat végig uralva a meccset 2–0-ra nyer. Boros Miklós is azon a véleményen van, a csapat nem fog megszűnni. A tény, hogy Pászkány Árpád nem adta el a klubot, arra enged következtetni, tervei vannak vele, és még mindig lát nyereséget a fociban.

„A csapatot egy dolog tudja megmenteni: ha Pászkány ismét kezébe veszi az irányítást és pénzt pumpál a csapatba. Meggyőződésem, hogy ez meg fog történni” – mondja Boros Miklós.

Őszintén reméljük, hogy így is lesz.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »