A „szabad” sajtó vége? A New York Times egy éven át jegelt egy sztorit Bush és Obama kérésére

A „szabad” sajtó vége? A New York Times egy éven át jegelt egy sztorit Bush és Obama kérésére

RUSSIA TODAY

A New York Times teljesen készen állt arra, hogy az amerikai kormány kívánságára jegeljen cikkeket, írta meg most James Risen, a NYT Pulitzer-díjas /ajaj, liberók!/ újságírója. Egyben figyelmeztetett arra, hogy az amerikai sajtó szájára kosarat tettek úgy, hogy feljátszották a nemzetbiztonsági „veszélyeket”.

Risen cikke a The Intercept-ben jelent meg /https://theintercept.com/2018/01/03/my-life-as-a-new-york-times-reporter-in-the-shadow-of-the-war-on-terror/. Leírta, hogy Sulzerberg lapja (a világ legbefolyásosabb napilapja) miként engedett több esetben is a kormánynak, hogy jegeljen sztorikat vagy azokat hajítsa ki. Beleértve egy bomba jelentést a Nemzetbiztonsági Hivatal titkos, törvénytelen megfigyelési programjáról a Bush-érában. Ennek ő volt a szerzője. A kormány azért kérte a cikk jegelését, mert az „veszélyeztetné amerikaiak életét”.

A lap csak azután hozta le, hogy Busht újra választották.

Hírdetés

De több cikkét egyszerűen nem közölték. Mint például azokat, amelyekben megkérdőjelezte Irak és az al-Kaida közötti szálak létezését.

Risen aggodalmát fejezte ki írásában azért is, hogy miként üldözik Amerikában a leleplezőket, a szivárogtatókat és még magukat az újságírókat is.

Elmondta, a sajtó helyzete Obama idején rosszabb lett.

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »