A számozott utcákban járt cigányokat ölelgetni az amerikai nagykövet – húsz percig bírta

A számozott utcákban járt cigányokat ölelgetni az amerikai nagykövet – húsz percig bírta

A számozott utcákban járt tegnap délelőtt az amerikai nagykövet. Colleen Bell az Egyesült Államok emberi jogokkal foglalkozó szakértőjével érkezett Miskolcra – írja a Minap. A diplomata két kiköltöztetés előtt álló családnál járt, és cigány vezetőkkel beszélt, a látogatással kapcsolatban viszont a nagykövet nem árult el részleteket.

Nem így a társa, Amerika emberi jogokkal foglalkozó csoportfőnöke, aki az alábbi videóban elmondta, "aggályaik vannak azzal kapcsolatosan, ahogy az itt élő közösséggel bánnak". Az általuk lángba borított országok lakosságával kapcsolatban azonban szerencsére nincsenek aggályaik:

Rendőri felvezetéssel érkező diplomata autó az Ötödik utcában. Ritka látvány a nyomortelepnek számító városrészben. Colleen Bellt az utca lakói és a cigány nemzetiségi önkormányzat elnöke fogadta. A nagykövet először egy olyan családhoz látogatott, ami egy önkormányzati bérlakásban él. A bérleti szerződést viszont az önkormányzat nem hosszabbítja meg, ezért novemberben menniük kell.

Hírdetés

– Fél évvel ezelőtt megemelte az önkormányzat minden ilyen területen élő családnak a lakbérét – így mutatta be a helyeztet a a cigány nemzetiségi önkormányzat vezetője. Váradi Gábor szerint a lakbér megduplázásával az ott élőket ellehetetlenítik. Az amerikai nagykövet ezután átsétált egy másik lakáshoz. Kíséretét többen is megállították. A lakók azt kérték a nagykövettől, hogy segítsen elintézni, hogy az önkormányzat lakást biztosítson az itt élőknek.

– Az elmúlt fél évben Miskolcot rengeteg nemzetközi szervezet, helyi minisztériumok (!), helyi szervek marasztalták el. Miskolc akkor is folytatja, csinálja. Át kéne gondolnia a miskolci városvezetésnek, hogy végre azoknak az érdekeit is képviselni akik ebben a városban laknak – mondta Váradi Gábor, a Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

A látogatás során kiderült, hogy a nagykövet látni akarta a számozott utcákat, mert nem volt tisztában az itt élők helyzetével. Összesen két családhoz ment el, és 20 percet töltött a városrészben. Távozása előtt kíséretének egyik tagja végül úgy döntött szóba áll az újságírókkal, kérdezni viszont tőle sem lehetett.

Egy hosszabb videóriport sirámokról, ölelésekről és puszikról:


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »