A szíriai demokratikus ellenzék inkább Iszlám Államot választaná

A szíriai demokratikus ellenzék inkább Iszlám Államot választaná

Haitham Al-Maleh A Szíriai Nemzeti Koalíció egyik vezetője Assad helyett, inkább Iszlám Államot választaná, ha a nyugat válaszút elé állítja az ellenzéki tömörülést.

Al-Malehot Brüsszelből kapcsolták az egyiptomi Alaraby csatorna Alaraby Al-Youm nevű politikai műsorába, amibe kifejtette a törökországi központtal rendelkező koalíció álláspontját.

Al-Maleh szerint a koalíció nem tűri el, hogy Assad akár csak egy napig kormányon maradjon.

„Én elmondtam az amerikaiaknak, hogy nem vagyunk hajlandóak egy napot sem adni Assadnak és ezt értse meg Putyin is.”- közölte Al-Maleh aki szerint új erőt fognak létrehozni az összes ellenzéki csoportok összefogásával, és minden erő képviseltetni fogja magát aki Assad ellen harcol.

Al-Maleh állítása szerint nem a terrorszervezetek pusztították el a templomokat, mecseteket és történelmi emlékhelyeket, hanem a Szíriai Arab Hadsereg. Szerinte a felvételeket az Assad kormány manipulálta. Szerinte a terrorszervezetek elenyésző emberi áldozatokat okoztak, a mészárlások, és a népirtások elkövetését a damaszkuszi kormányt terheli.

Hírdetés

Al-Maleh véleménye szerint a Nemzetközi Közösségnek vállalnia kell a következményeket, ha Assaddal tárgyalni fognak és nem a koalíciót támogatják.

„Ha Szíriában fokozódni fog a válság, akkor az kiterjed az egész térségre. Ennek a következményét Amerika, Oroszország és a Nemzetközi Közösség fogja viselni.” – mondta fenyegetően Al-Maleh

Al-Maleh világosan megmondta: „Ha válaszút elé állítanak, hogy Assadot vagy az Iszlám Államot válasszam, én az Iszlám Államhoz fogok menni. Senki se merjen minket ilyen választás elé állítani.”

Haitham Al-Maleh annak a Szíriai Nemzeti Koalíciónak az egyik vezetője, ami a Szíriai Szabad Hadsereg (FSA) politikai szárnyát képezi. Al-Maleh a műsor ideje alatt végig az FSA zászlaját horda a nyakán. A Szíriai Szabad Hadsereget az Egyesült Államok nyíltan támogatja fegyverekkel és katonai kiképzésben részesíti a tagjait.

Orientalista.hu – Sinoda


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »