A szmolenszki légikatasztrófa kapcsán hallgatták ki Varsóban Donald Tuskot

A szmolenszki légikatasztrófa kapcsán hallgatták ki Varsóban Donald Tuskot

A Lech Kaczynski néhai elnök 2010-es, légikatasztrófával végződött szmolenszki útja szervezésére vonatkozó perben hallgatta ki hétfőn tanúként a varsói kerületi bíróság Donald Tusk akkori lengyel kormányfőt, az Európai Tanácsjelenlegi elnökét, aki tagadta, hogy politikailag felelős lenne az ügyben.

A bíróság épülete előtt Tuskot pártolóinak egy kisebb csoportja üdvözölte. A perben Tomasz Arabski a vádlott, aki a légikatasztrófa idején a lengyel kormányfői hivatal vezetője volt, valamint négy más lengyel köztisztviselő. Az eljárást 2014-ben a katasztrófa egyes áldozatainak hozzátartozói kezdeményezték, köztük vannak Anna Walentynowicz, valamint Andrzej Przewoznik rokonai. Walentynowicz a Szolidaritás egyik legendás alapítója, Przewoznik a lengyel Harc és Mártíromság Emlékét Őrző Tanács titkára, több magyarországi emlékmű támogatója volt.

A hozzátartozók azzal vádolják Arabskit, hogy nem teljesítette kötelességeit és szabálytalanságokat követett el a katyni vérengzés 70. évfordulója kapcsán rendezett megemlékezésekre tartó, Szmolenszknél lezuhant elnöki járat szervezésében.

Tusk a bíróság előtt elmondta: pozitívan értékeli Arabski munkáját. Saját szerepét illetően azon az állásponton volt, hogy „politikai értelemben nem terheli felelősség” a Kaczynski vezette küldöttség útjának szervezéséért, és az út logisztikai felügyelete sem tartozott rá.

Vallomása szerint 2010-ben nem tudott arról, hogy a szmolenszki repülőtéren való landolás akármilyen kockázattal járna. 

Az akkori, közte és Lech Kaczynski államfő között fennálló hatáskör-megosztásról beszélve úgy vélte:  Lech Kaczynski „nagyon önálló, talán az alkotmányosság határán mozgó külpolitikát folytatott”.

Hírdetés

Állítása szerint sem ő mint kormányfő, sem Lech Kaczynski államfő nem tervezték, hogy a katyni megemlékezéseken együtt vennének részt. 2010 áprilisa óta többen azzal vádolták Tuskot, hogy Vlagyimir Putyin akkori orosz kormányfő nyomására lehetővé tette az akkori katyni megemlékezések kettéválasztását. Tusk a ceremónián 2010. április 7-én vett részt Putyinnal együtt, Kaczynski vezette küldöttség pedig három nappal később utazott.

 Tusk szerint nem lehet beszélni a megemlékezés kettéválasztásáról, mert – mint állította – a lengyel államfői hivatal eleve beleegyezett abba, hogy a Kaczynski vezette küldöttség külön utazik, más időpontban. „A látogatás kettéválasztása egy, a katasztrófa után keletkezett politikai fogalom, melynek célja az, hogy engem lejárassanak” – jelentette ki.

Több lengyel kommentátor Tusk kijelentése után felidézte, hogy 2010 márciusában Lech Kaczynski úgy nyilatkozott: jobb lenne a lengyel kormányfő és a lengyel államfő közös részvétele a katyni megemlékezésen.

Antoni Macierewicz volt nemzetvédelmi miniszter, a szmolenszki légikatasztrófát vizsgáló minisztériumi bizottság elnöke hétfőn elmondta: a rendelkezésére álló dokumentumok fényében Tusk „személyesen döntött a látogatások kettéválasztásáról, Putyin úrral együtt”. „Ezt kétségbe vonva, Tusk valótlant állít” – fűzte hozzá Macierewicz.

2014-ben a varsói kerületi ügyészség már megsemmisített egy, a 2010. április 10-ei elnöki és április 7-ei kormányfői út szervezésére vonatkozó nyomozást, úgy értékelve, hogy az előkészületek során történtek ugyan szabálytalanságok, de ezek nem elegendőek a vádemeléshez.

A szmolenszki légikatasztrófát a repülőgépen tartózkodó 96 ember közül senki sem élte túl.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »